Az alapítvány működésének és a Planet Budapest Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó rövid és hosszútávú céljai között egyaránt szerepel a közös gondolkodás és cselekvés elindítása, a fenntartható fejlődést célzó megoldások megismertetése, illetve a jövőért tett lépések konzisztens fenntartása és minél szélesebb körű kiterjesztése.
A Kék Bolygó Alapítvány négy fő tevékenységéhez hasonlóan alakította ki a Planet Budapest Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó négy tematikus programját annak érdekében, hogy az Alapítvány tevékenységi köreihez szorosan illeszkedő esemény- és programkínálatot szolgáltasson a szakmai és a laikus közönség számára.
A Fenntarthatóság Univerzuma a szakmai, akadémiai és politikai érintettek találkozásának és szakmai diskurzusának a lehetőségét teremti meg. Mindennapi működése során az Alapítvány tudományos szakértői segítséggel támogatja és járul hozzá a fenntarthatósági fordulat elősegítéséhez.
A fenntartható fejlődés részeként fontosak azok a társadalmi tevékenységek, amelyek az emberi társadalom által okozott károsodások megelőzésére, a károk mérséklésére vagy elhárítására irányulnak.
Ezeket ösztönözni szükséges, és elengedhetetlen felhívni a figyelmet a fontosságukra.
A Planet Budapest Fejlődés harmóniában a természettel expó célja a fenntarthatóságot előmozdító megoldások és az azokat megteremtő gazdasági szereplők bemutatása.
A Kék Bolygó Alapítvány egyik kiemelt célja, hogy támogassa a fenntartható gazdasági fejlődést segítő kezdeményezéseket annak érdekében, hogy a sikeres üzleti megoldások szülessenek a mindennapjainkban jelentkező globális környezeti, gazdasági és társadalmi kihívásokra.
A fenntartható fejlődés megteremtése közös felelősségünk, mely során egy mindenki számára azonos értékrend elfogadása, a természeti értékrend megőrzése, a megoldások átvétele jelentik az elsődleges lépéseket.
A Te Bolygód közönségprogram célja az összefogásra való ösztönzés, a közös érdek gondolatának elültetése és a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos szemlélet formálása, amelyekre az Alapítvány különböző törekvésekkel, eseményekkel és kampányokkal igyekszik felhívni az emberek figyelmét.
Munkánk során kiemelt figyelmet szentelünk a fiatalabb generáció fenntartható jövővel kapcsolatos nevelésére, annak érdekében, hogy tudatosabbá váljanak, és a jó megoldások mellett köteleződjenek el.
A Jövő Hősei programot nekik hoztuk létre, amely élményeken keresztül arra ösztönzi őket, hogy az egyéni és közös cselekvéseik és döntéseik a hétköznapok során valóban fenntarthatóvá és jobbá tehetik majd jövőnket. A játék, pedagógiai tartalmát tekintve a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány gondozásában megjelent Zöld Föld című fenntarthatósági tankönyvre épül.