A tudomány szerepét hangsúlyozta az erősödő geopolitikai versenyben Kőrösi Csaba a Globális Tudáspárbeszéd elnevezésű konferencián, amit a Nemzetközi Tudományos Tanács (ISC) kezdeményezésére ezúttal Ománban rendeztek meg. Alapítványunk stratégiai igazgatója, az ENSZ korábbi közgyűlési elnöke vitaindítójában az egyik prioritásnak az ENSZ által 2024 szeptemberében elfogadott Paktum a jövőért projektjeinek azonosítását nevezte a január végén tartott nemzetközi…
Két olyan területen is folynak munkálatok a Bay Zoltán Kutatóintézetben, amely világszinten is térképre teheti Magyarországot az innovációban. A chiphordozó kerámia lapka, azaz a „Chipcer-projekt” előmozdítja Magyarország technológiai fejlettségét, támogatja az ipar technológiaváltását, és hosszabb távon jelentős gazdasági előnyt biztosít. De már ezelőtt, akár idén napvilágra kerülhet egy 13 éve tartó munka gyümölcse: fenntartható akkumulátorfejlesztés,…
Hírlevél
Ha szívesen olvasnál történeteinkről, érdekességekről, eseményeinkről, a fenntarthatósággal összefüggő hírekről, újdonságokról, akkor iratkozz fel partnerünk, a Greendex hírlevelére:
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.