Együtt a fenntarthatóságért! – Kiállítás a szentendrei Skanzenben

Együtt a fenntarthatóságért! címmel nyílt kiállítás a szentendrei Skanzen Magtár épületében szerdán. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum immár második éve a fenntarthatóság jegyében szervezi programjait és kiállításait. A „Zöld Skanzen” tematika üzenetét legátfogóbban bemutató új tárlata 2026. április 22-én nyílt meg a múzeum Magtár épületében, Együtt a fenntarthatóságért! címmel. A kiállítást Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Alapítvány alapító kuratóriumi elnöke nyitotta meg.

Áder János beszéde a kiállítás megnyitóján

Itt a Skanzenben és a budapesti Néprajzi Múzeum egyik kiállítási termében is egy képernyőn réges-régi, fekete-fehér film pereg. A pár perces felvételen egy férfi elkészít egy úgynevezett szuszékot. Néhány fatönkből a szemünk láttára (persze filmvágással alaposan felgyorsítva) megszületik egy csodaszép, faragással díszített, ácsolt láda. A művelethez elég néhány nagyon egyszerű, szinte primitív szerszám. És az ősi tudást megdöbbentő magabiztossággal alkalmazó mester.

Azon kívül semmi más, csak a fa. Sehol egy ragasztás vagy csavarozás, bármi fém, pláne műanyag. Az egyes elemek az ács akaratának és kézügyességének köszönhetően nyerik el a formájukat, kapcsolódnak egymáshoz, és válnak végül egyetlen tökéletes egésszé. Lassan, precízen, kézi munkával.

Szinte hipnotikus élmény nézni ezt a kibontakozó varázslatot. A fa engedelmeskedik az ember mozdulatainak, és gyönyörű, hasznos tárgy lesz belőle.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A modern ember már nem azokkal az idő- és munkaigényes módszerekkel készíti bútorait, ahogy száz esztendővel ezelőtt. Mégis, a gyári tömegtermelés korában is érdemes megnéznünk, hogyan csinálták a régiek. Mert tanulhatunk tőlük. Technológiát talán már nem. De takarékos anyagfelhasználást, pontos munkavégzést biztosan.

És még mást is. A természettől kapott anyagok ismeretét, megbecsülését. Alázatot, ügyességet, türelmet, szemléletet.

Lajtha László zenetudós fogalmazott így, a népzenét gyűjtő szakember „ne csak kottákkal lejegyzett dallamokat őrizzen meg, hanem mindazokat az előadói sajátosságokat, amelyek javarésze hangjegyekkel leírhatatlan”. Lajtha ezért szorgalmazta, hogy legalább hangfelvételen, de még inkább mozgóképpel érdemes rögzíteni minél több részletet, metódust, előadást.

A Szentendrei Szabadtéri Múzeum lassan hatvan éve azzal a céllal jött létre, hogy megsejthessünk, megérthessünk valamit abból, ami „hangjegyekkel leírhatatlan”. Hogy bár térben és időben távolodunk az igazi paraszti kultúrától, mégse csupán írott forrásokból vagy néma tárgyakból kelljen megismernünk azt. Itt, Szentendrén, a Sztaravoda-patak völgyében azóta épül-szépül ez a különleges hely, amely valóban sokkal, de sokkal több, mint holmi néprajzi „kotta”.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Egy hónapja sincs hogy véget ért a Planet Budapest fenntarthatósági kiállítás és élményprogram eseménydús 33 napja. A február végi megnyitón vendégül láttuk az ökológiai közgazdaságtan világhírű tudósát, Sir Partha Dasguptát. Az ő jogos vesszőparipája, hogy a természettől eltávolodott ember már nem látja saját szemével az összefüggéseket. Nem érti a saját felelősségét, és a bajt is csak későn veszi észre.

A Szentendrei Szabadtéri Múzeum mindenkori működése, különösen pedig a Zöld Skanzen program keretében most megnyíló kiállítás segítségével kicsit azokká az emberekké válhatunk, akik még egészen más kapcsolatban álltak az őket körülvevő világgal. Értették a működését, alkalmazkodtak a változásához, olvasták a rezdüléseit, hozzá hangolták a döntéseiket. Ha odafigyelünk, mértéket és bölcs belátást tanulhatunk tőlük. Értékrendet és életformát. Harmóniát és egyensúlyt. Ebből az inkább ösztönös fenntartható életmód tapasztalataiból meríthetünk ma – tudatosan.

Mert igazából nincs új a Nap alatt! Ma azt mondjuk: ne szemetelj, hasznosítsd újra!
– A régiek azt: jó lesz ez még valamire!
Ma azt mondjuk: körforgásos gazdálkodás.
– A régiek azt: mindennek helye és ideje van.
Ma azt mondjuk: a tartós jobb.
– A régiek azt: a ruha, a bútor, az edény, az ágynemű hozomány és örökség, ami több nemzedék szolgálatára készült.
Ma azt mondjuk: szemlélet.
– A régiek azt: tanuld meg fiam, mi a helyes és mi a helytelen!
Ma azt mondjuk: idényzöldség.
– A régiek azt: esszük, ami épp megterem.
Ma azt mondjuk: innováció.
– A régiek azt: praktika.
Ma azt mondjuk: felelős fogyasztás.
– A régiek azt: ne pazarolj!

Az a nemzedék, amely köténnyé alakította a kiszolgált terítőket, összetapasztotta a szappandarabkákat és egybeolvasztotta a gyertyacsonkokat, aligha tudta, hogy „fenntartható” módon él. Nem is hallotta ezt a szót.

Persze ma nem azok közé a korlátok közé kell visszatérnünk, amik a túlélés küzdelmeit jelentették korábban nemzedékek számára. Hanem ahhoz a józansághoz, ahogy ők éltek. Mondhatnám: a józan paraszti észhez.

Az „Együtt a fenntarthatóságért!” kiállítás legnagyobb erénye, hogy nem ragad meg azoknál a környezetvédelmi, klímavédelmi fogalmaknál, amivel a legtöbben ma ezt a témát körüljárják. Az ENSZ által elfogadott 17 fenntartható fejlődési cél sem csak a környezeti hatások problémaköréről szól. Az ezekkel szorosan összefüggő társadalmi jelenségeket is bekapcsolja a közös erőfeszítésekbe. Így van jelen most ezen a különleges szentendrei tárlaton is a szegénység, a megfelelő oktatás, a tisztességes munkához való jog, vagy az egyenlőtlenségek leküzdésének kérdésköre.

Mindez egy olyan paraszti társadalom életképein keresztül, amely e fogalmakat jórészt nem ismerte. Mégis, minden körülmények kötött a józan, élhető megoldásokat kereste. Kereste a módját, hogy minden új nemzedéknek egy kicsivel több, kicsivel jobb legyen. Kereste a tárgyak és anyagok örök hasznát: és a nagyi „Százszorszép Bonbonos” dobozába varróskészlet vagy családi fényképek kerültek.

Kereste, hogyan kell megmenteni a meglévőt: és rájött, mivel lehet kivenni a ruhából a fűfoltot. Kereste a gazdaságosan termelhető, tápanyagban gazdag élelmiszert: és rátalált a burgonyára.

S mert tényleg nincs új a Nap alatt, a működő megoldásokról szólt a Planet, és a működő megoldásokról szól a Skanzenben most nyíló kiállítás is. A Planet a legújabbakról. A Skanzen új tárlata a régi jó, bevált módszerekről. A kettő között évszázadok feszülnek, még sincsenek olyan távol egymástól. Mert az ember túlélőképességét, leleményét jelzik.

21. századi életünk egyik felismerése, hogy a jövőnk csak akkor lesz fenntartható, ha valamennyire „régibb” és „kézművesebb” marad. Ha nem hagyatkozunk mindenben kizárólag a technológia mindenhatóságára. Ha a fejlődést nem nagyjuk embertelen megoldásokig fajulni.

Látjuk: az emberi kéz csodákra képes! Ne tartsuk hát fel megadón! Ne tördeljük tehetetlenül! És ne is mossuk a kezeinket, mondván: nem mi tehetünk róla!

Sebő Ferenc népzenésznek a hagyományról szóló, gyakran idézett gondolatsora szerint: „A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket!”

A szentendrei Skanzen a kezdetek óta az élményekről, a „megélésről” szól. Az iskolakert, a közösségi kert és a hozzájuk fűződő programok révén pedig immáron az ökológiai szemlélet közösségi megélésének terepe is.

Ezúttal pedig egyenesen a fenntarthatóságot helyezi középpontba: annak az egész életünket behálózó jelentőségét és kitűzött céljait. Miközben az ENSZ 17 pontját veszi végig, a kiállítás elemei ősi és máig érvényes igazságokat tárnak a látogatók elé.
A maradékmentes háztartásról.
A mértékletes vízhasználatról.
A szélből és vízből nyert energiáról.
A takarékos főzési módszerekről.
Az otthon, alacsony költséggel előállítható dolgokról.
A parasztházat okos „légkondiként” hűtő tornácról.
Arról, hogy fűben-fában orvosság van.
Arról, hogy miért érdemes helyben elérhető alapanyagokat választani a konyhába vagy a műhelybe, és hogy a kalákában végzett munka erősíti a közösséget.
Arról, hogy a növekedésnek észszerű korlátai vannak, és hogy a tárgyakat érdemes felújítani, kijavítani, megszerelni.
Arról, hogy az évszakok az esztendőt szakaszolva ritmust adnak az életnek.

Hölgyeim és Uraim!

Bízom benne, hogy a Skanzen mostani kiállítása megmutatja, hogy még a legégetőbb, XXI. századinak gondolt, nagyon mai kihívásokkal kapcsolatban is van mit ellesnünk az előttünk járóktól. Meg kell látnunk, hogy nekünk, mindannyiunknak, személyesen, közvetlenül is életbevágó dolgunk van mindazzal, amit a világ első hallásra kissé elvontan „fenntarthatósági céloknak” nevez. El kell fogadnunk, hogy tisztességesen, előrelátóan használjuk a természet erőforrásait, és hogy bajba jutott értékeinket ne csak kétségbeesetten „ápolni”, vagy vitrinbe zárva őrizni akarjuk.

Ahogy Sir Partha Dasgupta fogalmazott: jó döntéseket hozó „közösségi befektetőkké” kell válnunk. Hogy a természettel és egymással való összetartozásunkat megéljük. És aztán együtt valami nagyszerűt vigyünk végbe.

***

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum közleménye

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum immár második éve a fenntarthatóság jegyében szervezi programjait és kiállításait. A „Zöld Skanzen” tematika üzenetét legátfogóbban bemutató új tárlata 2026. április 22-én nyílt meg a múzeum Magtár épületében, Együtt a fenntarthatóságért! címmel. A kiállítást Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Alapítvány alapító kuratóriumi elnöke nyitotta meg.

A kiállítás alapgondolata a 2015-ben elfogadott ENSZ-programból indul ki. A kezdeményezés célja, hogy 2030-ra egy élhetőbb jövő felé vezesse a világot: ahol a társadalmi egyenlőség és integráció, az igazságos gazdasági fejlődés és a természeti környezet megóvása egymást erősítve valósul meg. Ennek érdekében 17 – úgynevezett – Fenntartható Fejlődési Célt határoztak meg. Nagyné dr. Batári Zsuzsanna vezető kurátor, a Skanzen tudományos főigazgató helyettese szerint: „Az ötlet innen szinte magától adódott: az évek során a múzeum olyan tudást halmozott fel, amely nemcsak bemutatja, hogyan éltek elődeink, hanem arra is alkalmas, hogy egyes elemeit a jelenben is alkalmazzuk. Az egyszerű paraszti megoldások ma is inspirációt nyújthatnak, ha azokat a mai igényekhez és körülményekhez igazítjuk, elősegítve ezzel a fenntarthatóság minél teljesebb megvalósulását.”

Áder János köszöntőjében rámutatott, hogy a fenntarthatóság kérdése nem csupán modern fogalom, hanem mélyen gyökerezik a hagyományos életformákban. A régi paraszti kultúra mindennapjai olyan természetes megoldásokat kínáltak – a takarékos anyaghasználattól az újrahasznosításon át a közösségi munkáig –, amelyek ma új jelentést nyernek. Ahogyan akkoriban mondták: „jó lesz ez még valamire”, ma úgy fogalmazunk: körforgásos gazdálkodás; amit egykor „praktikának” hívtak, azt ma innovációnak nevezzük. A kiállítás egyik fontos üzenete, hogy valójában „nincs új a Nap alatt”: a jövő fenntarthatósága részben abban rejlik, hogy újra felfedezzük és tudatosan alkalmazzuk ezeket a bevált, józan megoldásokat.

Gyakorlati tippek a múltból egy fenntarthatóbb jövőért

A kiállítás 17 kurátora a 17 fenntartható fejlődési célhoz egy-egy olyan megoldási javaslatot kapcsol, amely a paraszti kultúrában a mindennapi élet természetes része volt. A látogatók így gyakorlati tippeket vihetnek haza, amelyeket akár azonnal alkalmazhatnak saját életükben. A tárlat bemutatja többek között a maradékmentes háztartás, a mértékletes vízhasználat, a helyben elérhető alapanyagok használata vagy a tárgyak javításának és újrahasznosításának gyakorlatát.

A néprajzi tudás gazdagságát és a Skanzen kiállításainak sokszínűségét mutatja, hogy minden célhoz készült egy kiállításajánló is. Ezek a múzeum 80 hektáros területén, a különböző tájegységekbe kalauzolják a látogatókat, ahol az adott téma részleteivel is megismerkedhetnek. Így a vendégek akár saját szervezésű, tematikus sétákon is részt vehetnek. A kiállítás emellett múzeumi jó példákat és aktív tevékenységeket is bemutat – például a Demencia Programot, a Közösségi kertet vagy az integrált táborokat –, amelyek a fenntarthatóság társadalmi dimenzióját erősítik.

A közös gondolkodás alkotó ereje

Nem csupán aktualitása, hanem az előkészítés folyamata miatt is kiemelkedő ez a projekt a Skanzen életében, hiszen a tárlat 17 kurátor közös munkájának eredménye. Ez az együttműködés a közösségi alkotóerő példája, amely önmagában is a fenntarthatóság egyik alapelve. Ahogy Áder János a köszöntő beszédében hangsúlyozta: a legfontosabb kihívásokra csak közösen találhatunk választ. Ahogyan egykor a kalákában végzett munka erősítette a közösséget, úgy ma is együtt kell gondolkodnunk és cselekednünk. A kiállítás ezt a szemléletet képviseli, és arra ösztönöz, hogy mindannyian „jó gazdái legyünk a ránk bízott javaknak”, és felelős döntéseket hozzunk a jövő érdekében.

A kurátori csapat a társadalmi és gazdasági fenntarthatóság szempontjait is hangsúlyosan érvényesítette, és széles körű partnerséget épített ki. A projekthez olyan intézmények és szervezetek kapcsolódtak, mint az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Magyar Nemzeti Múzeum vagy a Szépművészeti Múzeum, valamint civil kezdeményezések és innovatív vállalkozások is. Egy ilyen tárlat létrejötte nemcsak komoly szakmai kihívás tehát, hanem a közösségi munka erejének látványos megnyilvánulása is. A kiállítás ezért több rétegben közelíti meg a fenntarthatóság kérdését: nemcsak megoldásokat kínál, hanem példát is mutat arra, hogyan tudunk együtt gondolkodni és aktívan cselekedni egy fenntarthatóbb jövő érdekében.

A kiállítás egész évben látogatható, a múzeum nyitvatartási idejében.

Fotók: Szabadtéri Néprajzi Múzeum