Bolygónkon minden mindennel összefügg, és csak az együttélés teremthet harmóniát – Áder János beszéde a Planet Lens megnyitóján Veszprémben

A világ talán legismertebb természetfilmese, David Attenborough egy héttel ezelőtt ünnepelte a 99. születésnapját. Isten éltesse sokáig!

A jeles nap alkalmából egy angol napilap felkérésére éppen kilencvenkilencen – köztük írók, színészek, zenészek, politikusok, környezetvédelmi szakemberek, tudósok és tévés munkatársak – mondták el a legendás alkotóval kapcsolatos élményeiket.

Mindegyikük mindössze egy-két mondatban. Például arról, hogy első sorozatai tévés vetítésekor az utcák kiürültek. Arról, ahogy mai napig „áhítatot” tud teremteni a „természet katedrálisában”. Vagy arról, hogy az élővilág békéjéhez igazított suttogása jellé válik egy zajokkal terhelt világban.

Az egyik köszöntő egyenesen azt idézte fel, amikor Sir David azon a jellegzetes hangján, újra és újra ugyanazzal a felszólítással kezdte a mondandóját: Look. Look at this. (Nézzék! Nézzék meg ezt!)

És bármilyen sokszor mondta – egy filmben, egy epizódban akár több tucat alkalommal –, a felhívás szinte mágikus erővel hatott. Odaszegezte a nézők tekintetét.

Mert David Attenborough (idézem a köszöntő szavait) „azt mutatta, ami ott volt”. Nevetségesen egyszerűnek hangzik? Pedig nem az.

Amint egy másik lelkes ünneplő megjegyezte: „Ez az egész az igazságról szól. (…) ő mindig az igazat mondta nekünk. Egy olyan korban, amikor nehéz megbízni bárkiben, ebben áll az ő legnagyobb erőssége.”

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Olyan korban élünk, amikor tényleg nehéz megbízni bárkiben, nehéz megbízni bármiben. Még a saját szemünknek sem könnyű hinni.

A digitális felületek ontják a hamisított látványt és lassanként leszoktatnak az elmélyült figyelemről.

A Planet Lens fesztivál most minden segítséget megad, hogy attenboroughi módon nézzünk és lássunk.

Odanézzünk – arra, ami ott van.
És meglássuk – az igazat.

Budapesttől Mongóliáig, az Ibériai-félszigettől Etiópiáig, Kanadától Szovátáig merülhetünk el az elénk táruló látványban. Ami lehet felemelő vagy megdöbbentő.

Apropó, látvány. Négy esztendővel ezelőtt a veszprémiek színpompás néznivalót alkottak a város egyik megújult sétaútvonalán.

A Sintér-árok alagútjának falait különös lények lepték el, az egykori Tethys-tenger 230 millió éves állat- és növényvilága. Őscápa, ammoniteszek, Nothoszaurusz és kavicsfogú álteknős. Létezésük ma már Föld-történelem, csak a megmaradt kövületek árulkodnak róluk.

Életadó bolygónk elviselte kihalásukat. Mert a természet saját törvényszerűségei szerint, évmilliók alatt tűntek el más fajokkal egyetemben.

Félreértés tehát ne essék, ez is igazság: kihalás mindig volt a múltban. Fajok megjelentek és eltűntek.

A Tethys nem hömpölyög már ezen a tájon, és a lakói is csak a Halagút faláról lehetnek ismerősek.

De! A kor, amiben élünk, az első olyan kihalási hullámot hozta el, amiért egyértelműen az emberi tevékenység a felelős. A kihalás gyorsasága pedig minden korábbit és minden képzeletet felülmúl.

A kételkedők szerint mindez riogatás. Valóban?

Veszprém és a Planet Lens nem az ördögöt szeretné a falra festeni. A mi kérdésünk így szól: akarjuk-e a ma ismert és számunkra otthonos állat- és növényvilágot holnap a kavicsfogú álteknős mellé tenni? Látjuk-e a kihaló állatokkal együtt halni eddigi életmódunkat? Tudjuk-e, hogy ha a pusztuló fajok miatt ecsetet kell ragadnunk, rögtön festhetjük is mellé a saját emberi életünket?

Az itt látható alkotások segítenek néhány további kérdést is feltenni. Képesek vagyunk-e képmutatás helyett igazat mondani? Félrenézés helyett felismerni? Tagadás helyett gondolkodni? A szűklátókörű haszonszerzés helyett mértéket tartani? Tudunk-e változni és alkalmazkodni?

Erről szólnak a Planet Lens-en bemutatkozó filmek, erről szólnak a kiállított képek. A természetről, az otthonunkról. A bolygónkról, ahol minden mindennel összefügg, és csak az együttélés teremthet harmóniát.

Ahol nemcsak a folyami gyöngykagylót vagy a lápi pócot kell túlélésre bírnunk.
– De az emberi kultúra is csak akkor maradhat fenn, ha a biológiai sokféleség megmentésével önmagunkat mentjük meg.

Ahol nemcsak a szemetet kell összeszednünk.
– De fel kell hagynunk azzal is, hogy felesleget termelünk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A Planet Lens-re 45 országból érkeztek pályázatok. 176 film és 1331 fotó közül választhatta ki a zsűri a nyerteseket. Ez a változatos műfajú és témájú merítés bizonyítja, hogy még győzhet a kíváncsiság és az odafigyelés a közömbösség felett.

Hogy az alkotók számára a természet, a környezet és a fenntarthatóság nem csak egy téma a sok közül. Hanem tudatosan vállalt küldetés. Üzenet a jövőből. Hitvallás az élet mellett.

Az itt bemutatkozó munkák egyrészt oda irányítják a figyelmünket, ahol a természet a legszebb arcát mutatja.
– A fotóból festményt varázsló ködbe, a felgyorsított felvételeken pillanatok alatt kizöldülő nyírfa leveleihez.
– A pók harmatcseppes hálójába, a vöcsök vízhatlan tollai közé.

Másrészt oda, ahol a természet a legnagyobb bajban van.
– A vizek, erdők, a föld mélyére.
– A kiszáradt gleccserek, az élelmet kereső állatok, az ipari parkok, a sebzett tájak és a feldúlt emberi sorsok fölé.

Az idei Nemzetközi Természetfilm- és Fotófesztivál hű az elődök legjobb hagyományaihoz, és igyekszik még többet adni. Mostantól Veszprémben várja az érdeklődőket – gazdag programmal, változatos műfajokkal, gyönyörködtető és megdöbbentő filmekkel, a mikrovilágra nagyító és az égből visszatekintve hatalmas horizontot befogó felvételekkel.

Ahány kép, annyi objektív. Ahány szerző, annyi látószög. Ahány képkocka, annyi optikai lencse. Nekünk, nézőknek élesre állítva.

Mert „ez az egész az igazságról szól”.

És rólunk – hogy meglátjuk-e és megértjük-e.

Fotók: MTI/Vasvári Tamás