Áder János beszéde Sir Partha Dasgupta díszdoktorrá avatásán a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen
„…ha törődünk a közös jövőnkkel és utódaink közös jövőjével, akkor valamennyiünknek természettudósokká kell válnunk.”
Tisztelt Rektor úr!
Tisztelt Kitüntetettek!
Ha ilyesmit kér tőlünk egy jövőért aggódó tudós, okkal hisszük róla, hogy az illető biológus, zoológus, netán ökológus. Aki példás ügyszeretettel, szakmai elfogódottsággal nagyon szeretné, ha több gondot fordítanánk a természetre. A gondolatnak ez a második fele történetesen igaz.
Az idézet forrása, Sir Partha Dasgupta, aki hosszú évek óta rója föl nekünk, hogy nem foglalkozunk úgy a nagybetűs Természettel, ahogy az megérdemelné. Épp ellenkezőleg: minden képzeletet felülmúló mértékben károsítjuk.
Dasgupta professzor azonban – közgazdász professzorként – természeti erőforrásaink végességére figyelmeztet. Arra szeretne rábírni minket, hogy legalább számoljunk tisztességesen. Számoljunk valamivel, amit pénzben kifejezni szinte lehetetlen – pedig szükség lenne rá. Az emberiség talán pont azért nem becsüli eléggé a Föld éltető kincseit, mert a mai napig úgy hiszi, hogy az egész ingyen van. És persze korlátlan, végtelen.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A tudomány művelőinek visszatérő tapasztalata, hogy a legfontosabb felismerések beszélgetésekből fakadnak. A beszélgetések rávilágítanak az összefüggésekre. A még több beszélgetés útján a gondolatok tanulmányokban, könyvekben, jelentésekben, netán intézményekben öltenek testet.
Amikor Partha Dasgupta komolyabban foglalkozni kezdett a biodiverzitás és a gazdasági növekedés összefüggéseivel, a közgazdaságtan és az ökológia még csak keresni kezdte egymás társaságát. Az 1970-es, 80-as évektől jelentek meg azok az írások, amelyek elsőként tették fel a kérdést: vajon egy véges bolygón lehet-e végtelenül növekedni? Vajon tudjuk-e ellensúlyozni, jóvátenni az ipari bővülés negatív természeti hatásait?
A Római Klub által kiadott, A növekedés határai című kötet, vagy a Közös jövőnk címet viselő Brundtland-jelentés megmutatta, hogy a technológiai fejlődés jelenleg követett útja túlhasználja a Föld erőforrásait.
Sir Partha Dasgupta a legszegényebb régiók gazdasági lehetőségeit kutatta, innen érkezett ebbe a párbeszédbe. Azt vizsgálta, milyen összefüggés van a lemorzsolódás, a lehetőségek beszűkülése és a természeti erőforrások állapota között. Szembesült azzal a számokban jól kifejezhető paradoxonnal, hogy világszerte nem azok szenvedik el a környezetkárosítás legsúlyosabb következményeit, akik a legnagyobb mértékben felelősek érte. A pőre igazság: a leggazdagabbak által termelt szemét a világ legszegényebb közösségeinek lakhelyét szennyezi leginkább.
Sir Partha precíz tudományos megállapításai egészen hétköznapi morális dilemmákat hoztak a felszínre. Hiszen az ökoszisztémák között nincsenek éles határok. Ha az ég összeér, és a folyók összefolynak: a természetben okozott károk elhárításában éppúgy osztoznunk kellene, mint a jótéteményeiben.
De rá lehet-e venni a szemellenzőt viselő, korlátlan erőforrásokhoz, jólléthez szokott fogyasztót, hogy észrevegye azt, ahol a környezeti katasztrófa már nem jövőidő? Van-e bennünk, mindannyiunkban cselekvő szándék megszüntetni az egyenlőtlenségek további növekedését?
Az ökológusokkal való beszélgetések nyomán Sir Parthát egyre intenzívebben foglalkoztatta az ökoszisztémák állapotát a mérlegkönyvben tudatosan feltűntető közgazdaságtan.
Az elmúlt évtizedek alatt a lokálisról globálisra szélesítette a horizontot. Cambridge, Stockholm, Chicago, Trieszt, Saint Louis és megannyi más szakmai műhely részeseként, Ázsia, Amerika és Afrika között valóságos és szellemi összeköttetésben, egyetemi intézeteket alapítva, alapítványok munkájába bekapcsolódva, kutatói hálózatokat építve.
Ennek a szerteágazó és termékeny tudományos, akadémiai jelenlétnek köszönhetően az Egyesült Királyság pénzügyi és gazdasági minisztere 2019-ben felkérte, hogy munkatársaival készítsen átfogó tanulmányt az egyensúlyra, környezeti fenntarthatóságra törekvő közgazdaságról.
A biodiverzitás közgazdaságtana című, Dasgupta-jelentésként közismertté vált munka 2021-ben látott napvilágot, és nagyon hamar a témával foglalkozók viszonyítási pontja lett. Óriási hatást gyakorolt a legszélesebb szakmai és azon túli közbeszédre. Idézték laikusok, hivatkozták tudományos cikkek szerzői.
Ennek eredményeként még világosabbá vált,
– hogy a termelékenység megítélésének gyakorlata tévúton jár, mert kizárólag a bruttó hazai termék (GDP) számsorain alapul.
– Hogy a természeti tőkében tapasztalható értékvesztés a statisztikákban nem jelenik meg kellő súllyal.
– Hogy a gazdasági növekedés valós értékeléséhez új számítási modellek szükségesek.
– Hogy a természeti erőforrások használatának költségeit többé nem hagyhatjuk figyelmen kívül.
A Dasgupta-jelentés paradigmaváltást okozott a közgazdaságtanban. Minden korábbinál láthatóbbá tette a természet sokszor láthatatlan hanyatlásának gazdasági hatásait. Ösztönzőleg hatott azokra a kutatásokra, ahol a GDP-t meghaladó, a felhasznált természeti tőke tényleges értékét beszámító indikátorrendszer megalkotásán dolgoznak.
Hál’ Istennek vannak ilyenek – például Magyarországon is. 2024 novemberében a budapesti World Science Forumon mutatkozott be egy vadonatúj, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány égisze alatt, három magyar kutatóműhely együttműködésében megalkotott, a fenntarthatóság szempontjait érvényesítő mérési modell.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Osztunk-szorzunk, de közben nem kétséges, hogy a Természet továbbra is elsősorban az otthonunk. Nagybetűs, éltető misztérium. Számunkra semmi mással nem helyettesíthető, minden apró részletében pontosan talán soha meg nem mérhető.
De a Dasgupta-jelentés bebizonyította, hogy az egy kicsit földhözragadtabb, könyvelői gondolkodásmód nélkülözhetetlen a megóvásához. Ha a természet közös vagyon: mindannyian a kezelői, részvényesei vagyunk. Illő, hogy nemzedékeken átívelő gondossággal bánjunk vele. Hogy a légkört, a klímát, a talajt, a vizet közjónak tekintsük. Hogy világosan lássuk: a biológiai sokféleségen múlik élő rendszereink megújulási képessége. Hogy biodiverzitás nélkül az emberi civilizáció fenntarthatatlan. Hogy ne csak a magunk jólléte, hanem a következő generációk életminősége is számítson. Hogy legyen elszámolás: kérjünk és kapjunk számlát a fogyasztásunkról!
Tisztelt Egyetemi Tanács!
Sir Partha Dasgupta tudományos munkásága mérce, a nevével fémjelzett jelentés mérföldkő.
Most három pontban mégsem e páratlanul gazdag életmű tartalmára, inkább az értékrendjére, módszerei tanulságára szeretném felhívni a figyelmüket.
Az első: „elmélkedő napok”.
Sir Partha így nevezi azokat az alkalmakat, amikor különféle tanácsadó testületekben, szakmai műhelyekben, konferenciákon „csak” beszélget. Minden lehetséges módon és alkalommal hangsúlyozza, milyen pótolhatatlanul fontos, hogy az elkötelezett, bölcs emberek adjanak időt egymásnak, a témájuknak, a közös ügyek feletti közös gondolkodásnak. S valóban, a tudomány sosem központi utasításra, csakis így halad előre.
A második: annak beismerése és elfogadása, hogy a tudásunk – ha mégoly imponálóan mély és szerteágazó, mint egy elismert professzoré – végső soron mégiscsak korlátos.
Sir Partha jelentésében megjegyzi, hogy amiben „nem kellően jártas”, annak felmérésére és kidolgozására kollégáit kéri meg. Ez a legnagyobbak erénye: fel- és elismerni a mások kiválóságát, mások értékes munkáját.
A harmadik: néha vissza kell találni a kiindulási ponthoz.
Kilépni az elefántcsonttoronyból, kérdezni a laborok, irodák, kutatószobák világától távol is. Mert nehéz elképzelni igazabbat, mint egy tudományos írásműben a számtalan szakszerű hivatkozás mellett egy ilyen lábjegyzetet olvasni (idézem): „Hálásak vagyunk a norfolki Tid Morton biotermelőnek a szántás talajra gyakorolt hatásáról folytatott beszélgetésekért.”
Ezekre is gondolva bízom benne, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen most díszdoktori címet kapó Sir Partha Dasgupta a jelen és a jövő kutatói számára példaként, példaképként szolgál.
Példaképként: az igazság kérlelhetetlen keresésére. Az alaposságból fakadó magabiztosságra és vele ellentmondás nélkül együtt járó szakmai alázatra. A magasfokú tudományos érvelésre – és a közérthető magyarázatra. (S ha megengedik, még hozzáteszem: a minden pesszimista tapasztalat közepette megőrzött derűre, kiváló humorérzékére.)
Mégis, valahányszor Sir Partha Dasguptának felteszik a jogos kérdést, hogy szerinte volt-e a munkájának, különösképp a jelentésének foganatja, kétkedéssel válaszol. Amikor legutóbb Budapesten járt, egyenesen azt mondta, nem szívesen érdeklődik a döntéshozóknál. Ahogy fogalmazott: „attól tartok, hogy a válasz az lesz, nem tettek semmit. És ezt nem akartam megtudni.”
Valóban, sajnos az emberiség jócskán rászolgált a kétkedésre.
Mondják, hogy az igazság utáni korban, a „post truth” jelenségében élünk. Ahol a világháló súlytalan, manipulatív nyilvánosságában pont ugyanannyit ér egy tudós megalapozott érve, mint egy „influencer”, egy hamis próféta, egy szándékos megtévesztő, vagy egy korlátolt megmondóember végtelen elérésű véleménye. Azt hiszem, mindannyiunknak vannak bőséggel rossz tapasztalatai.
A kis- és nagypolitika, de az emberi közösségek sem fogadják könnyen, ha a tudomány nyíltan beazonosít problémákat, és azokkal kapcsolatban bárki orrára koppint. Könnyebb kételkedni, mint magunkra venni, hogy változni, változtatni kellene.
Sir Partha!
Szeretném, ha másféle, reménykeltő választ is kapna arra a kérdésre, hogy tettünk-e valamit. Talán a tegnap megnyílt fenntarthatósági expó jó példa lehet.
Egyvalamit biztos tettünk: a Dasgupta-jelentést nem felejtettük a könyvespolcon. Iránytűnk, vezérfonalunk, forrásunk. Valamennyire okosabban számolunk már, és egy kicsit természettudósokká is váltunk miatta.
Egyre többen valljuk azt, amit Ön ezekkel a szavakkal kért tőlünk: „Magunknak kell szabálykövetőknek lennünk – saját magunk bírái és esküdtszékei – saját magunkra is érvényesnek tartva a követelményeket.”
Professzor úr!
Ferenc pápa írta Laudato si’ kezdetű enciklikájában: „…hiedelem, hogy nem léteznek vitathatatlan igazságok, melyeknek életünket irányítaniuk kell, s ezért az emberi szabadságnak nincsenek korlátai”.
Őszintén örülök, amiért az elsők között köszönthetem abból az alkalomból, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen a magyar tudományos közösség és az ország elismerését is közvetítve, tiszteletét kifejezve díszdoktorává avatja. Ezzel is hitet téve az igazság ereje mellett.
Köszönjük, hogy a csalódások sem szegik kedvét, és újra meg újra figyelmeztet minket a feladatainkra. Remélem, hogy ezután is elmondja nekünk a vitathatatlan igazságot.
A Kék Bolygó Alapítvány közleménye Sir Partha Dasgupta díszdoktorrá avatásáról
Fotók: PPKE