Nagyon komoly károkat okozott az aszály az elmúlt évek erdőtelepítéseiben – mondta az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára. A beszélgetés nagy része a kormány úgynevezett erdőrendeletéről szól, melyet erőteljes „hangzavar” kísért az elmúlt időszakban. Mi lesz a védett területeken lévő fákkal, miért kerültek bele a rendeletbe a vitatott részek? Zambó Péter egyebek mellett ezekre…
A háború árnyékában minden eddiginél nagyobb környezeti, hulladékterhelés éri Kárpátalját, ami a Tisza szennyezését is fokozza. A félig ukrán, félig magyar filmes a korábbi beszélgetést folytatva ezúttal arról is beszél, hogy miként élte meg a hétköznapi világtól való elvonulását a folyó mentén. Ljasuk Dimitrytől megtudhatják, hogy a Tisza-tóban több, mint 55 féle halfajta él, és…
Az ember, a globális vállalatok és az állam a felelős a folyók szennyezéséért – vallja Ljasuk Dimitry. A félig ukrán, félig magyar filmes és aktivista a Tisza nevében című dokumentumfilmjével tavaly megnyerte a gödöllői Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztiválon a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány szakmai fődíját. A problémáról, a kárpátaljai helyzetről és a lehetséges megoldásokról…
Ugye, mindenki sok gyümölcsöt és zöldséget fogyaszt idén nyáron (és egész évben)? Magyarországon az élelmiszerek egyharmada a méhek beporzása okán kerül az asztalra. Azonban például Kínában már emberi beavatkozásra van szükség ehhez, Kaliforniában pedig méhészeteket fizetnek azért, hogy beporzókat „szállítsanak”. A méhek rövid életéről, a magyar mézről, annak minőségéről és jövőjéről is szól a beszélgetés…
Ha a gazdasági tevékenységünk során nem árazzuk be a társadalmi következményeket, az externáliákat, akkor társadalmi szinten fogunk ezért nagy árat fizetni – a közgazdasági Nobel-emlékdíjas William Nordhaust is idézve beszélt Áder János az új gazdasági elvekről, a környezetszennyezésről és a fenntarthatóságról a KETEG (Keresztény Társadalmi Elvek a Gazdaságban) Alapítvány által rendezett konferencián a Sapientia Egyetemen.
A jövő évi Fenntarthatósági témahetet április 24-28. között tartják. Mint a korábbiakat, ezt is alapos tervezés előzi meg: gyakorló pedagógusokkal vitatják meg a szervezők, milyen támpontokat kell bevenni a 2023-as programba. A workshopot és a közös gondolkodást Áder János nyitotta meg.
Ha szívesen olvasnál történeteinkről, érdekességekről, eseményeinkről, a fenntarthatósággal összefüggő hírekről, újdonságokról, akkor iratkozz fel partnerünk, a Greendex hírlevelére:
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.