Olyan tárgyak vesznek körül minket, olyan eszközöket, csomagolóanyagokat alkalmazunk, amiket legyártani 5 másodpercig tart, olykor alig 5 percig használjuk őket, de 500 évbe is beletelhet, amíg a természetben lebomlanak – hallhatták Áder Jánostól Pétervásárán a Tamási Áron Általános Iskola diákjai. A volt köztársasági elnök a Heves vármegyei településen tartott rendkívüli tanórát, ahol a gyerekek az…
Ivanics Melinda, a Kék Bolygó Alapítvány munkatársa a XIII. kerületi Vizafogó Általános Iskolában ezúttal a negyedikesekkel játszott klímatotót. Közben beszélgettek klímaváltozásról, vízválságról, szelektív hulladékgyűjtésről, és arról, hogy mit tehetünk mi magunk annak érdekében, hogy megóvjuk a bolygónkat.
Kőrösi Csaba, a Kék Bolygó Alapítvány stratégiai igazgatója az Economxnak adott interjújában arról is beszélt, hogy hibát követnénk el, ha alábecsülnénk a kínai teljesítményt a zöld átállás területén. Az ENSZ Közgyűlés korábbi elnöke szerint a fenntarthatósági fordulat lehet az a terület, ahol stratégiailag az Európai Unió globális játékosként tudja pozicionálni magát. – A körforgásos gazdaságra…
Fontos kiemelten foglalkozni a fenntarthatóság kérdésével, a fenntarthatóságra neveléssel, és elismerni azoknak a munkáját, akik sokat foglalkoznak azzal, hogy az életterünk még sokáig az otthonunk is maradhasson – hangsúlyozta Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium (BM) köznevelési helyettes államtitkára hétfőn a 2024. évi Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahét nyitórendezvényén, a Parlamentben. Felidézte, hogy a köznevelési szakterület kilenc éve indította…
Idén április 22. és 26. között rendezik a Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahetet, amelynek célja a fenntarthatóság üzenetének elterjesztése iskolai keretek között – közölte az Alapértékek Nonprofit Kft. A tájékoztatás szerint a témahét egyrészt iskolai, tanórai keretek között, másrészt a nagyszámú támogatói szakmai partner jóvoltából mintegy 500 külső helyszínen zajlik. Az idei év kiemelt témái a levegő…
A Bálna Központban rendezték 2024. április 18-án az MBH Makronóm Makroverzum – a magyar ESG találkozási konferenciát, amelynek A jóllét fenntartható növelése című panelbeszélgetésén részt vett Kőrösi Csaba is. A Kék Bolygó Alapítvány stratégiai igazgatója szerint a globális zöldfordulat a vártnál hosszabb folyamat lehet, hiszen a káros anyagok kibocsátása még mindig nem tetőzött, a fosszilis…
Áder János Enesén környezetvédelmi előadást tartott általános iskolás diákoknak, amelyben korunk energetikapolitikájáról és annak környezetvédelmi hatásairól beszélt. Előadásának célja volt, hogy felhívja a figyelmet arra, milyen következményekkel jár az, amit a vizekkel, erdőinkkel, a velünk élő állatokkal teszünk. Az előadáshoz kapcsolódva a Rábaköz interjút készített Áder Jánossal. A Kisalföld fényképes tudósítást közölt a programról. Fotók:…
A Kék Bolygó Alapítvány által szervezett Planet Budapest rendezvényhez kapcsolódóan 2024 első félévében havi rendszerességű Planet Business Club workshop eseményeken tárgyalják meg a fenntarthatóság legfontosabb kérdéseit cégvezetők, tanácsadók és szakmai szervezetek képviselői az IFUA szervezésében. A második alkalom a Hulladékból érték nevet viselte. Az előadók között Dalmadi Júlia (TransFoodMission), Pinczés Marianna (Grapoila), Gyalai-Korpos Miklós (Pilze-Nagy)…
A „Kinek az inge?” provokatív kérdéssel indított szemléletformálásról és ökotudatos nevelésről szóló panelbeszélgetésben való részvételre és vezetésére kérték fel Czippán Katalint, a Kék Bolygó Alapítvány oktatási tanácsadóját a Telki Ökohéten, március 24-én. Beszélgetőtársai Bárcziné Kapovits Judit, a premontrei kertpedagógiai program vezetője és Szöllősi-Sebestyén Zita, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Országos Szövetsége (KSZGYSZ) környezetvédelmi oktatási koordinátora…
Ezekkel a szavakkal zárta Kőrösi Csaba, a Kék Bolygó Alapítvány stratégiai igazgatója a Budapesti Amerikai Nemzetközi Iskola (AISB) diákjainak tartott előadását 2024. március 20-án. A „Fenntartható fejlődési célok a válságkezelés és az átalakulás érdekében – Merre tartunk?” című előadásban elmondta: a kitűzött célokhoz képest lassan halad fenntartható fejlődési célok megvalósítása. Ismertette, hogy milyen akadályok hátráltatják…
Ha szívesen olvasnál történeteinkről, érdekességekről, eseményeinkről, a fenntarthatósággal összefüggő hírekről, újdonságokról, akkor iratkozz fel partnerünk, a Greendex hírlevelére:
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.