Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke 2021 áprilisában még köztársasági elnökként tartott előadást a MAÚT (Magyar Út- és Vasútügyi Társaság, közhasznú szakmai szervezet) Innovációs Konferenciáján, amelyben felhívta a figyelmet a közutak mellett telepítendő növényzet előnyeire. Az elmondottak hatására a MAÚT — a Magyar Közút Nonprofit Zrt-vel egyeztetve —elrendelte egy munkabizottság létrehozását a…
A Kék Bolygó Alapítvány stratégiai igazgatója, Kőrösi Csaba nagykövet meghívást kapott, hogy járuljon hozzá a Nizami Ganjavi Nemzetközi Központ (NGIC) által Bakuban, Azerbajdzsánban 2024. március 14-16. között rendezett 11. Globális Bakui Fórum magas szintű párbeszédéhez. A Globális Bakui Fórumok során az állam- és kormányfőkből, valamint nemzetközi vezetőkből álló Nizami Ganjavi Nemzetközi Központ a világ előtt…
A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány is szerepet vállalt egy olyan nemzetközi projektben, amely a textilipar környezetszennyező hatásával foglalkozik. A program négy fő cél köré szerveződik: a körforgásos megoldások alkalmazása a textil- és divatipari értékláncokban; a körforgást elősegítő helyi, regionális és nemzeti politikák korszerűsítése; a transznacionális együttműködés és a tudáscsere fellendítése és különböző fenntartható transznacionális együttműködési…
Ivanics Melinda, a Kék Bolygó Alapítvány munkatársa két előadást is tartott Budapesten, a XIII. kerületi Herman Ottó Általános Iskolában a Herman Nap részeként. Egyet az alsósoknak, egyet a felsősöknek. A diákok csapatokat alkottak, és egy Klíma Totón mérhették össze tudásukat a környezetvédelemről. Mindeközben új ismereteket is szereztek.
Kőrösi Csaba, a Kék Bolygó Alapítvány stratégiai igazgatója rendhagyó előadást tartott az NKE vízpolitika és vízdiplomácia, illetve államtudományi mesterszakos hallgatói és az érdeklődő vendégek számára. Hangsúlyozta, hogy a globális közjavak megóvásához a közbizalom erősítésén, a humán, társadalmi, pénzügyi, környezeti és épített tőkeelemek integrált kezelésén, az eredmények komplex mérésén, a gazdasági fejlettség mérésén túl elengedhetetlen az…
A Planet Budapest 2023 nem ért véget, 2024-ben szakmai programokkal folytatódik. A Planet Business Club Budapesten rendezett első workshopja a regeneratív mezőgazdasággal foglalkozott. A programról a Greendex közölt részletes beszámolót.
A Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért – BCSDH idei taggyűlésének – a MÁV Zrt. jóvoltából – a Magyar Vasúttörténeti Park adott otthont. A taggyűlés díszvendége Kőrösi Csaba, a Kék Bolygó Alapítvány stratégiai igazgatója, az ENSZ közgyűlés nemrégiben leköszönt elnöke volt, aki egy új, a kihívásokra megoldásokkal szolgáló korszak kezdetéről beszélt: „eljött a megoldások ideje,…
A Kossuth Rádió Délelőtt című műsora a tárgyak javíthatóságával foglalkozott. A műsor vendége volt a Kék Bolygó Alapítvány tanácsadója, Czippán Katalin, akivel a február elején, az Európai Parlament és a tagországok képviselői által elfogadott, a javításhoz való jogról szóló jogszabályról beszélgettek. Ennek kapcsán szó esett gyártói és fogyasztó felelősségről és a javítással foglalkozó szakemberek megfizetéséről…
A szivacsváros olyan városi terület, amelyet úgy terveztek, hogy különböző technikákkal megbirkózzon a túlzott csapadékkal. Enyhíti/megelőzi a városi árvizeket azáltal, hogy biztosítja a terület számára a víz természetes elnyelésének képességét. Csökkenti a vízhatlan felületek kiterjedését és növeli az abszorbens (elnyelő) földterületek mennyiségét: zöldfelületek, zöldfalak, zöldárkok, belvárosi tavak, esőkertek, vízáteresztő járdák. Ennek a megközelítésnek a csatornázó…
A klímacsúcs nem más, mint politikai turistáskodás, alkalmatlan arra, hogy ott érdemi megállapodás szülessen – mondja Áder János. Van-e közös a volt államfőben és Greta Thunbergben? Hányast adna a kormány zöldpolitikájára? Mit szól a Balaton-parti építkezésekhez és az akkugyárakhoz? Áder János, a Kék Bolygó Alapítvány kuratóriumi elnöke interjút adott a Mandinernek.
Ha szívesen olvasnál történeteinkről, érdekességekről, eseményeinkről, a fenntarthatósággal összefüggő hírekről, újdonságokról, akkor iratkozz fel partnerünk, a Greendex hírlevelére:
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.