Kína a Holdig menne a fenntarthatóbb Földért – interjú Kőrösi Csabával a Greendexen

Lejtmenetben van a fenntartható fejlődési fordulatért folytatott küzdelem, mégis optimista a nagy határvonalként számon tartott, 2030-as évet követő időszakkal kapcsolatban Kőrösi Csaba, az ENSZ Közgyűlésének korábbi elnöke. A Greendex a fenntarthatósági fordulat jelenlegi helyzetéről beszélgetett Kínában tett látogatása kapcsán a Kék Bolygó Alapítvány stratégiai igazgatójával. Kőrösi Csaba szerint a fenntarthatóság mérésére alkalmas módszertanon is dolgozni…

A gazdáknak alkalmazkodniuk kell a megváltozott természeti és klimatikus körülményekhez – Áder János az OMÉK-on

Arra kell készülnünk, hogy a következő években, évtizedekben a nyarak melegek és aszályosak lesznek, és egyre kevesebb lesz a csapadék, és ami érkezik, az is özönvízszerűen, inkább kárt, mint hasznot okozva – mondta Áder János, amikor látogatást tett az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron. A nagy kérdés, hogy a gazdák hogyan tudnak alkalmazkodni…

Közösséget kell vállalnunk a minket körülvevőkkel – Áder János Vácott a 10 éves a Laudato si’ konferencián

„Életbevágóan fontos mércét állított elénk” Ferenc pápa Laudato si’ enciklikája, amely a közösségvállalásról, az összetartozásról, a világban való felelős jelenlétről szól. Az enciklika a teremtés védelmét hirdette, amely sokkal több, mint környezettudatosság, ember és környezet átfogó szövetsége – mondta Áder János a Váci Egyházmegye által rendezett Katolikus Társadalmi Napok (Kattárs) részeként rendezett konferencián. A keresztény…

TEX-DAN projekt – tanulmányút Szlovéniában

Szlovéniában rendezték a TEX-DAN szeptemberi találkozóját. A résztvevők megbeszélést tartottak a projekt előrehaladásáról, látogatást tettek érintett textilipari cégeknél, és lehetőségük nyílt új partnerkapcsolatok kialakítására is. A találkozó zárónapján a projekt szakemberei kerekasztalbeszélgetésen vettek részt egy körforgásos gazdálkodásról rendezett konferencián, amelyen a textil-újrafeldolgozás válságáról és a lehetséges megoldásról tanácskoztak. A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványt Sitányi László…

A Kárpát-medencében már elértük a 2 Celsiust – Kőrösi Csaba interjúja a Hét Napnak

Vajon erdős sztyeppévé válik-e térségünk? A csapadék hiányát évről évre érezzük. Mindez, azaz a rendkívüli szárazság nagyobb gond, mint a hőmérséklet-emelkedés. Kőrösi Csaba, a Kék Bolygó Alapítvány stratégiai igazgatója, az ENSZ Közgyűlésének korábbi elnöke beszélt a klímaváltozás kapcsán kialakult helyzet orvoslásáról. – Az utóbbi években térségünkben a nyarat felváltotta valami más, extrém évszak, melynek még…

Fenntarthatósági átmenet ellenszéllel és hátszéllel – Kőrösi Csaba az ISDRS 31. konferenciáján a Corvinus Egyetemen

Kőrösi Csaba Fenntarthatósági átmenet ellenszéllel és hátszéllel címmel előadást tartott az International Sustainable Development Research Society (ISDRS) 31. konferenciáján a Budapesti Corvinus Egyetemen. A Kék Bolygó Alapítvány stratégiai igazgatója előadásában azt járta körül, hogy milyen tényezők gátolják és segítik a fenntarthatósági törekvések megvalósítását. Önmagában már az is kihívást jelent, hogy az SDG (Sustainable Development Goals)…

Ezerféleképpen csökkenthetjük az ökológiai lábnyomunkat – Czippán Katalin a Duna TV Nyár ’25 című műsorában

Az ökológiai lábnyom az a terület (termőföld, víz, más természeti erőforrások), ami elő tudja állítani azokat a javakat, amiket fogyasztunk, és fel tudja dolgozni mindazt a hulladékot, amit produkálunk. Ha ezt a Földön erre rendelkezésre álló, produktív összes területet, víztestet elosztjuk a Földön élő emberek számával, és ezt összehasonlítjuk a saját ökológiai lábnyomunkkal, akkor a…

Megnyílt a céges jelentkezés hazánk legátfogóbb környezeti fenntarthatósági rendezvényére, a Planet 2026-ra

2026. február végén újból megrendezi a Kék Bolygó Alapítvány a Planet Budapest Innovatív Fenntarthatósági Kiállítást és Élményprogramot, amely a korábbiaknál jóval hosszabban várja majd a látogatókat a Vasúttörténeti Parkban. A Planet Expo célja, hogy összehozza a különböző ágazatok szereplőit, és bemutassa azokat a konkrét lépéseket, eredményeket, szolgáltatásokat, amelyekkel a fenntarthatóság területén aktív magyar vállalatok, cégek,…

Áder János bejelentette a Planet Budapest 2026-ot egy környezetvédelmi versenyen

Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke pénteken bejelentette a Planet Budapest 2026 megrendezését Mezőörsön, ahol fővédnökként részt vett a Közös jövőnk – Kárpát-medencei környezetvédelmi verseny díjátadóján. Az alapítvány által az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a környezetvédelmi versenyen, amelyet 2002 óta rendez meg a Magyar Műhely Közhasznú Alapítvány és Népfőiskola,…

Félidejéhez érkezett a TEX-DAN projekt

2025. június 12-én tartották a TEX-DAN félidős konferenciáját Zágrábban, ahol a projekt összes partnere, a testvérprojekt, a GREEN-TEX képviselői, a kísérleti projektekben részt vevő regionális kkv-k (kis- és közepes vállalatok) képviselői, szakértők, a textilipar tudományos kutatói és döntéshozók gyűltek össze. Az esemény három fő téma köré szerveződött. Elsőként a folyamatban lévő TEX-DAN és GREEN-TEX kísérleti…