#144 – Óriási üzlet a környezetkímélő élet

Az év eleji magyarországi havazás és fagyok ellenére is kijelenthető, hogy a 2015-ös párizsi klímacsúcson (COP) vállalt, az iparosodás előtti szinthez képest másfél foknál nagyobb mértékben melegszik az idő globálisan. A Kárpát-medencében pedig még ennél is erőteljesebben. Az ENSZ Közgyűlésének korábbi elnöke egyetért Áder János volt államfővel abban, hogy a több tízezres létszámmal lezajló COP-ok…

#143 – Kultúra, étkezés, boldogság

Egyike azon női borászoknak, aki az év bortermelője tudott lenni Magyarországon. Elhivatottságát jól mutatja, hogy Nyulné Dr. Pühra Beáta a borászatból doktorált. A Nyakas Pince borászati vezetője örök optimista, életigenló, háromgyermekes édesanya. Azt vallja, a boroknak óriási kulturális és ételek melletti szerepe van. Folyamatosan kísérletezik, bioborokat készít, illetve a Nyakashoz kötődik az egyik zászlóshajó boruk,…

#142 – Ezeréves fenntarthatóság

Példaértékű módon vált a mindennapok részévé a fenntarthatóság a Pannonhalmi Főapátságban. A (vágástéri hulladékokból és gallyakból előállított) biomassza fűtőművel, a hőszivattyúk segítségével jelentősen lecsökkentették a gázfogyasztásukat, így a fosszilis energiától való függőségüket. A szomszédos Ravazd községben telepített napelemekkel a teljes áramfogyasztásuk 70 százalékát tudják megtakarítani. A bencés gimnáziumban a WC-knél az öblítéshez, illetve az apátsági…

#141 – Stresszelő növények, beteg emberek – élet a városokban

Manapság már nemcsak mentális, hanem közegészségügyi hatása is van a városi zöldfelületeknek. Orlóci László botanikus szerint az egyre gyakoribbá váló nyári forró időszakok nagyon igénybe veszik az emberi szervezetet. Kialakultak olyan civilizációs betegségek, amelyek korábban vidéken ismeretlenek voltak, de az egyre népesebb városokban megjelentek. Egyik legismertebb ezek közül az allergia. A növénynemesítő és genetikus azt…

#140 – Az élelem magjai

Volt olyan év a 60-as években, amikor félmillió hektárnyi magyar vetőmaggal „mentették meg” az Egyesült Államokat, így a következő évben magyar kukorica termett Amerikában. Mostanában azonban több mélyütés éri az itthoni szakmát. Egyrészt két generációnyi szakember gárda hiányzik a rendszerből, másrészt a klímaváltozás miatt az aszály és eddig nem látott kártevők teszik tönkre a termést,…

#139 – Gemenc is megérzi a klímaváltozást

Elkezdődött Gemenc átalakulása a klímaváltozás miatt. Az 1977 óta természetvédelmi oltalom alatt álló védett és fokozottan védett területéből mintegy 180 négyzetkilométert rendszeresen árvíz önt el, amivel nemcsak Magyarországon, de egész Európában is egyedülálló. A több generáció óta erdészettel foglalkozó Fodermayer családból származó Vilmos, a Gemenc Zrt. vezérigazgató-helyettese mégis azt mondja, a 90-100 éves kocsányos tölgyesek…

#138 – Kiszáradó tavak és talaj – okok és megoldások

Gyakorlatilag már 2017 óta merül a talajvíz tartaléka, kisebb-nagyobb aszályos időszakok váltják egymást Magyarországon, mondja a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének igazgatója. A 70-es évek vége óta kiszáradó Homokhátságon például több helyen 10-12 métert (!) csökkent a talajvízszint. Bíró Tibor ismerteti a lehetőségeket, a lehetséges megoldásokat. A beszélgetésben szóba került az illegálisan fúrt kutak…

#137 – A magyar szavanna – kamillával és pipaccsal

Szavannaszerűvé kezd válni a magyar Alföld a mintegy féléves, aszályos, hőhullámokkal teli időszakban – mondja Jakab Gusztáv biológus, aki évente 2-300 km-t tesz meg gyalog a magyar pusztában, hogy figyelemmel kísérje annak változásait. Legtöbbször ezeket fotókon dokumentálja is. Az ELTE Természettudományi Karának docense szerint nyáron a jószágok – zöld felület híjján – már nem tudnak…

#136 – Viharok előrejelzése, pontosabb GPS – mit ad nekünk Kapu Tibor?

Memóriahab, csecsemőtápszer, vezeték nélküli elektronikus eszközök, számítógépes egér, okostelefonok kamerái, GPS, napelemek. Tudja, mi ezekben a közös? Az űrkutatás. Utóbbi nélkül ezek nem lennének a mindennapjaink részei. A második magyar űrhajós 25 kísérletet végzett a Nemzetközi Űrállomáson. Ezeket magyar egyetemek és cégek tudják majd hasznosítani. Kapu Tibor napjaink egyik legnépszerűbb közéleti szereplője. Küldetése nem csak…

#135 – Most megtudhatja, ki termeli a magyar élelmiszert

Az agráriumban a fenntarthatóság a termelés fenntarthatóságáról is szól – mondja az Agrármarketing Centrum (AMC) ügyvezetője. Ez azt jelenti, hogy ár – érték arányban elérhető termékeket kell letenni a fogyasztók asztalára. Ondré Péter szerint az OMÉK részben azt a célt is szolgálja, hogy a határon belüli és túli kistermelőket megismertethessék a vásárlókkal. Az Országos Mezőgazdasági…