#112 – Mélyből a csúcsra – felzárkózó települések és fenntarthatóság

Lakhatás, egészségügyi ellátás, taníttatás, munkahelyhez juttatás. Egyebek mellett ezekben nyújt segítséget 178 felzárkózó településen a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és további 28 közreműködő szervezet Magyarországon. Vecsei Miklós alelnök azt mondja, néhány éven belül 300 településen szeretnének jelen lenni, és akkor már mintegy 300 ezer ember életét tudják jobbá tenni. Az 5 évvel ezelőtt indult program nem…

#111 – A jövő éléskamrája

Vannak veszélyei a klímaváltozásnak, de az alkalmazkodás és a megoldások mérsékelhetik ezt – mondja a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrző Központ főigazgatója. Baktay Borbála szerint a 65 éve működő magyar intézet nem egy múzeum; kiemelt feladata, hogy elérhetővé tegye a gyűjteményében lévő fajtákat. Az elmúlt 10 évben megtízszereződött a tőlük kiküldött fajták száma, amelyet házi kertekben…

#110 – Aszály után árvíz – változás előtt a magyar agrárium

Egy hosszú, forró és száraz nyár után árvíz vonult át Magyarországon. A szélsőséges időjárás változásra készteti a magyar mezőgazdaságot. Az agrárminiszter szerint ehhez tudnak adni támogatásokat, a szükséges fordulatot azonban a gazdák szemléletében is végre kell hajtani. A kukoricia helyett jöhet a cirok vagy a szója, a bogyós gyümölcsöknél pedig a technológiai váltás jelentheti a…

#109 – Járványok és régi-új vírusok – kell-e félni ezektől?

Érzékenyebbek lettünk a betegségekre; míg 2018-ban Magyarországon több százan átestek a nyugat-nílusi lázon, manapság a pár tucat megbetegedésre is felkapjuk a fejünket. Szlávik János infektológus szerint erre sajnos nincs védőoltás, de kezelhetők, ha időben azonosítják. Ráadásul a klímaváltozás miatt 2030-ra szinte minden olyan szúnyogfaj megjelenhet nálunk is, amelyek terjesztik a trópusi betegségeket. Úgy tűnik viszont,…

#108 – Mentális és egészségügyi hatással is bírnak az iskolakertek a gyerekeknek

1698-ban alakultak az első iskolakertek Európában, míg Magyarországon az első ilyen Szarvason jött létre 1780-ban. Halbritter András szerint egy csendesebb időszak után a 20. században a fenntarthatóság és a nevelés mentén újult meg a mozgalom. A 2015-ben alapított Iskolakertekért Alapítvány Magyarországon és a régióban mintegy 300 bölcsődei, óvodai és iskolai tagintézménnyel büszkélkedik, de állami támogatásban…

#107 – Százszor gyorsabb lett a klímaváltozás a magyar erdőkben

A harminc évvel ezelőttihez képest manapság százszor gyorsabb a klímaváltozás a magyar erdészeti területeken – mondja a Soproni Egyetem dékánhelyettese. Éppen ezért drónokkal, műholdakkal, lézerekkel és különböző szenzorokkal mérik fel, illetve modellezik le az aktuális állapotot. A mesterséges intelligencia elemzésének segítségével pedig felkészülnek a jövőre. Czimber Kornél szerint évenként 5 km-rel tolódik el az éghajlati…

#106 – A jövő természetes erőforrása

Egy fiatal magyar csapat fekete katonalégy lárvájából készít fehérjét, amivel fenntarthatóvá teszik az élelmiszerláncot a takarmány alapanyag oldalon. Tehát csak állatoknak szánják a terméket, nem embernek. Az Agroloop alapítója és ügyvezetője azt mondja, fehérjére szüksége van az állattartó telepeknek. Ezeket most sok esetben Dél-Amerikából szerzik be, még pedig szója formájában, ami GMO-s. Percze Rajmond szerint…

#105 – Magyar találmány: a világ első újrahasznosított tisztítószere szennyvízből

Egy magyar mérnökcsapat vizsgálta a szennyvíziszap lehetséges hasznosítását. Egyfelől kivonható belőle biogáz, másfelől viszont vannak benne olyan alapanyagok, amelyek visszanyerhetők. Ilyen például az ecetsav, amire a háztartási tisztítószerek nagy része épül. A használt vízből kivonható a szenny is, így ennek felhasználásával jön létre a Cycle termékcsalád. Taxner György vízépítő és szennyvíztisztítási mérnök, az UTB Envirotec…

#104 – Indul a visszaváltás!

Július 1-jétől már nem kerülhet forgalomba olyan italos üveg, PET-palack és alumínium doboz, amely nem visszaváltható. Természetesen a korábban gyártott termékek, amelyek még a boltokban vannak, továbbra is forgalmazhatóak, de figyelni kell arra, melyiken van visszaváltási díjas logo és melyiken nincs. A nagyobb boltokban 3000 REpont automata, a kisebb üzletekben pedig már mintegy ezer helyen…

#103 – Járványokat is okozhatnak a már megjelent új szúnyogfajok

A klímaváltozás, a globális turizmus és kereskedelem miatt újabb szúnyogfajok érkeztek Magyarországra a meglévő 50 mellé: az ázsiai tigrisszúnyog, a japán bozótszúnyog és a koreai szúnyog. Az enyhe tél miatt idén már februárban megjelentek az emberre és állatra kellemetlen vagy éppen veszélyes rovarok. A Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának adjunktusa szerint ugyanis az inváziós, idegenhonos fajok…