Itt készül a pólód, mégis ez lehet a világ egyik legfenntarthatóbban élő országa

Sokan nem is gondolnák, hogy Banglades már most úgy üzemel, ahogy sok fejlett ország szeretne a jövőben. Ehhez azonban szokatlan módszerhez nyúlt: a kitermelése miatt egyáltalán nem fenntartható földgázhoz.

Banglades a világ nyolcadik legnépesebb országa: több mint 160 millió ember él a dél-ázsiai területen, ami egykor Pakisztánhoz tartozott, de lakói az 1970-es években – egy véres függetlenségi háború után – önálló területet hasítottak ki maguknak a térképen.

Ekkoriban történt, hogy a bangladesi kormány állami kézbe vette az ország gazdag földgáztartalékát. Ahelyett viszont, hogy a lakóingatlanokba vezette volna be, a gáz nagy részét az ipar fejlesztésére fordította.

Ez a stratégia kétszeresen is sikeresnek bizonyult: egyrészt segített dinamikusan fejlődni a bangladesi iparnak, ami mostanában különösen textilben erős – szinte minden európainak lapul a szekrényében egy-két olyan ruhadarab, ami ebben a távoli országban készült; másrészt sok gáz megmaradt, és ma is ez a bangladesi energiaipar legfontosabb nyersanyaga, szemben mondjuk Indiával, ahol ez a szerep az elégetése miatt súlyosan környezetkárosító szénnek jut.

Banglades gázfüggése sem az ENSZ, sem a klasszikus zöld megoldásokat propagáló civil szervezetek tetszését nem nyerte el. Joyashree Roy, az Asian Institute of Technology energia- és klímaügyi professzora szerint azonban az ország sikere bizonyítja, hogy a globális megoldási kísérletek a jó szándék ellenére sem mindig működnek lokális szinten. Banglades, bár még mindig a földgáztartalékára alapoz, gondol a jövőre is: a kitermelt olaj és gáz után maradt tárnák geotermikus energiatermelésre lesznek használhatók, a gázt pedig idővel hidrogénre cserélné az ország.

A professzor szerint mindez hatalmas befektetés, ami azonban meg fog térülni, sőt az okos energiapolitika már most eredményes: a háború romjain született állam sikeresen veszi fel a harcot a nyomorral, a várható élettartam 1990 és 2016 között 70 százalékkal nőtt – mindössze hét évvel marad el az Egyesült Államok átlaga mögött. Mindeközben az országban folyamatosan dolgoznak a népesség edukációján: a klímatudatosság és a takarékos energiahasználat állandóan terítéken vannak.

Tévedés volna azt gondolni, hogy minden fenntarthatósági eredmény a modern kor terméke Bangladesben. Mivel az országot földrajzi helyzete miatt gyakran sújtják veszedelmes ciklonok, az áradások nem ritkák, a monszunidőszakban pedig a hagyományos földművelési eljárások egyszerűen nem működnek.

A szegényebb, déli régiókban a farmerek – évszázadok óta – természetes, hidropóniás eljárást használnak: a víz felszínén mesterséges palántaszigeteket hoznak létre. Ezek átlagosan 6 méter hosszúak, de akár 55 méteresek is lehetnek, céljuk pedig a gazdálkodók családjának élelmiszerellátása. A környezetbarát módszert a bangladesi kormány is támogatja: 1,6 millió dollárt költöttek arra, hogy 12 ezer család számára tegyék elérhetővé a helyiek által csak baira néven ismert stratégiát.

De a már emlegetett textilipar is sokat fejlődött az elmúlt évtizedben: a U.S. Green Building Council nevű civil szervezet meghatározása szerinti zöld ruhagyárból ebben az országban van a legtöbb, összesen 150 – ez a gyakorlatban nemcsak azt jelenti, hogy ezek az üzemek nem károsítják úgy a környezetet, mint a kevésbé korszerű társaik, hanem hogy az üzemeltetésük is olcsóbb, egy hagyományos gyárnál 40 százalékkal kevesebb energiát és 30 százalékkal kevesebb vizet használnak. Ezen felül az országnak 18 nemzeti parkja van, amikből nyolcat az előző évtizedben alapítottak.

Attól persze még messze vagyunk, hogy Bangladest valódi mintaországnak lehetne nevezni, hiszen ahhoz a megspórolt fosszilis energiahordozók még nem elegendőek. De Joyashree Roy szerint egyik napról a másikra nem elvárható az átállás, a fejlődő országoknak pedig annyira kell gyorsan haladniuk a korral, amennyire képesek – se gyorsabban, se lassabban.