Veszélyes fenyőinvázióval küzd Fokváros

Habár Magyarországon a fenyőről sokaknak a karácsony jut eszébe (főleg így ősz közepén), vannak helyek a Földön, ahol ezek a gyönyörű örökzöldek a környezetkárosítás szinonimájává váltak. Ilyen a dél-afrikai Fokváros is, aminek környékén a helyi fajok elől szívják el a vizet.

A fenyők nem őshonosak Dél-Afrikában, először a 17. században jelentek meg, mikor is európai telepesek hordozták be magukkal az öreg kontinensről. Szó mi szó, máig hasznosak: az ország fakitermelésének jelentős részét ezek a fák adják, szóval teljesen kiirtani őket nem lehet és nem is kell. Ugyanakkor a zárt termesztés megoldás lehetne, ezt viszont nehezíti, hogy az apró magokat könnyen viszi a szél, és egyre több helyen ütik fel a fejüket a gerillamód terjedő fenyők.

Mivel ezek a fák a helyi fafajoknál akár 20 százalékkal is több vizet szívhatnak fel, ezzel sok helyi növényt sodornak veszélybe, amelyek a környék őshonos állatainak nyújtanának menedéket. Ilyen faj a 2008-ban felfedezett Arthroleptella rugosa béka is, ami a Swartberg-hegységben található meg egyedül – és ami az összes fenyves borította helyen felszívódott. A kutatók attól tartanak, hogy amennyiben nem állítják meg a fenyvesek terjedését, ezek a békák rövidesen kihalnak.

Az ökoszisztéma teljes felborulását Fokváros 54 ezer hektár fenyő kiirtásával előzné meg 2025-ig, ezzel évente 55 milliárd liter vizet takarítva meg – ez a mennyiség Fokváros kéthavi ellátására elég. Akár hajmeresztőnek is nevezhető, de a folyamat felgyorsítása érdekében még a kontrollált erdőtűz előidézése, illetve kártevők szaporítása is felmerült – utóbbi módszerrel elsősorban a fák további terjedését szeretnék megakadályozni a kutatók.

Addig is marad a kemény, fizikai munka: a fákat sokszor helikopterekkel tudják csak megközelíteni a környezetvédők, akik hegymászó felszerelésben, kézifűrésszel esnek neki a fenyőknek. A keserves küzdelemnek szokatlan apropót ad, hogy 2018-ban Fokvárosban vízhiány lépett fel, így már nem csak a környezetnek, a flórának és a faunának rossz a sok vizet felszívó örökzöldek inváziója, hanem a közelben élő embereknek is.

Nem Fokváros az egyetlen hely a világon, ahol az emberek által behurcolt fajok évszázadokkal később ökológiai katasztrófát okoztak. Ausztráliában a kártevők ellen betelepített varangyok ellen vívnak elkeseredett háborút a környezetvédők.