Gyakornoki interjú Jendrek Lucával

 

Jendrek Lucával, az Alapítvány Global Water Partnership külföldi gyakornoki programjának résztvevőjével beszélgettünk.

 

Honnan hallottál a Kék Bolygó Alapítvány gyakornoki programjáról, és miért jelentkeztél?

Egyetemi tanulmányaim alatt mélyültem el jobban a klímaváltozás és főként annak vízkészletekre gyakorolt hatásaiban, így a szakdolgozatomat is hasonló témakörben írtam. A diplomaszerzés után egy mallorcai NGO-nál önkénteskedtem egy évig, ahol aktívan vettem részt a Földközi-tenger megóvását érintő munkálatokban. A tenger, víz és természet szeretetem és elkötelezettségem a környezetvédelem iránt tovább erősödött és mindenképpen szerettem volna még több tapasztalatot, tudást szerezni e területen, így folyamatosan követtem az álláshirdetéseket mind külföldön, mind Magyarországon. Így találtam rá a Kék Bolygó Alapítvány ösztöndíjas programjára, ami kitűnő szakmai lehetőséget ígért egyetemi hallgatóknak, vagy friss diplomásoknak, együttműködve egy-egy külföldi partnerszervezettel.

 

Milyen tanulmányokat folytatsz?

Keleti nyelvek és kultúrák – koreai specializáció alapszakon szereztem diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. A mesterképzést pedig a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Nemzetközi Kapcsolatok szakán végeztem, biztonságpolitikai specializációval.

 

Mit jelent számodra a környezettudatosság?

Számomra a környezettudatosság egyéni felelősségvállalást, érzékenységet, empátiát, naprakész tudást, információt és minden napi cselekedeteket jelent. Véleményem szerint, mindenkinek megvan a saját szerepe a környezetünk megóvásában így vagy úgy, amely mára nem egy szabadon választható út, hanem kötelező cselekedetek sora.

 

Miért a GWP-t választottad a gyakornoki program helyszínéül?

Mindenképp szerettem volna egy nemzetközi szervezet munkájába bele látni, ahol sokat fejlődhetek, tanulhatok a Földünk vízkészleteit érintő kihívásokról. A GWP egyik fő tevékenységi köre a vízdiplomácia, és a határokon átnyúló vízgazdálkodás, amelyről egy átfogó, részletes online kurzus is készült naprakész információkkal. A kurzus sikeres teljesítése után szerettem volna mélyebbre ásni a témában, amelyhez nem is találhattam volna jobb helyet, mint a GWP. Mindemellett, a szervezet globális jelenléte, szakértelme, és alapelvei, mint a fiatalok részvételének erősítése a szakmában, nemek közötti egyenlőség és szolidaritás voltak azok a vezető motivációk, amelyek tovább ösztönöztek arra, hogy hozzájuk jelentkezzek.

 

Hogy érezted magad a program során?

Szuperül! Ennél jobb lehetőséget egy pályakezdő, friss diplomás nem is kívánhat.

A határokon átnyúló vízgazdálkodással foglalkozó csapat munkáját támogattam, ahol megbecsült és teljes értékű munkatársnak éreztem magam már az első perctől. Felelősségteljes, szakmai, nagyobb volumenű feladatokat bíztak rám, ami lehetővé tette, hogy minden nap tanuljak valami újat a témában és számos új, gyakorlati készséget szerezzek. A hat hónapos gyakornoki program alatt folyamatos mentorálást, segítséget és útmutatást kaptam, amely jelentősen hozzájárult az elvégzett faladatok sikerességéhez. A GWP jól kiépített gyakornoki stratégiájának köszönhetően, a szervezet munkájába való beilleszkedés teljesen zökkenőmentes volt. Lehetőséget kaptam úgynevezett karrierbeszélgetésekre tapasztalt, senior kollegákkal, sőt magával a GWP vezérigazgatójával is, amely hatalmas élményt, tapasztalatot és gyakorlati tippeket nyújtott. Úgy gondolom, hogy a GWP-nél eltöltött munka és megszerzett tudás, tapasztalat jelentősen fog hozzájárul a jövőbeli karrieremhez és a személyes misszióm teljesítéséhez – egy jobb és egészségesebb holnap.

 

Mik a terveid a jövőre nézve? Hogyan tovább?

Országtól, régiótól függetlenül nyitott vagyok minden olyan lehetőségre, ahol tovább fejlődhetek, tanulhatok és aktívan tehetek a környezet és legfőbb vizeink védelemért, megóvásáért. E cél eléréséhez a Kék Bolygó Alapítványnál eltöltött szakmai gyakorlat remek lehetőséget jelent a kiemelkedő szakmai tapasztalatnak, országos és nemzetközi jelenlétnek és a minden szintet, közönséget megcélzó szemléletformálási programjainak köszönhetően.