Hogyan készüljünk környezettudatosan az új tanévre?

Az augusztus végi időjárás tudatosítja bennünk: a gyerekek lassan visszatérnek az óvodába, iskolába. Az iskolakezdés és az óvodába készülődés számos feladatot jelent a szülőknek: beszerezni ezt, megvenni azt, kiválasztani a valóban szükséges dolgokat a termékek végtelen áradatából. Hogyan lehet mindezt fenntarthatóvá tenni? Édesanyákat kérdeztünk. Az ovi- és iskolakezdés minden ősszel elérkezik, és akármilyen korú is…

A Kék Bolygó Alapítvány Simonpusztán

Kőrösi Csaba stratégiai igazgató és Czippán Katalin szakmai tanácsadó előadást tartott fiataloknak a Fejlődés és Demokratikus Átalakulás Nemzetközi Központja (ICDT) simonpusztai fenntarthatósági táborában. Augusztus 12. és 16. között a középiskolás és egyetemista korú résztvevők számos szaktekintély közvetítésével tájékozódhattak a fenntarthatóság témakörében, ismerkedtek az aktuális globális helyzettel és a környezetpolitikai szemléletmóddal. Kőrösi Csaba, az Alapítvány stratégiai…

Lócitrom, sár, gyöngyöző verejték: miért vannak oda értük a lepkék?

Virágról virágra szállnak, de közben azért szívesen megállnak egy pocsolya szélén, egy darab ürüléken, izzadó túrázókon, sőt, akár még tetemeken is. Mit szívnak a lepkék? Nem csak vizet! Nyári túrákon jellemző az élmény, hogy a gyaloglás egy pontján lepketársaságunk akad. Örülünk neki, hogy körülöttünk repked, akár még ránk is száll egy szép rovar, látszólag mit sem…

Olcsó és hatékony kihívója akadt a zöldhidrogénnek és az akkumulátoroknak

Napjainkban a hőtárolási technológiák sora van kialakulóban, amelyek az egyik legköltséghatékonyabb megoldást kínálhatják a fűtés és az iparihő-termelés dekarbonizálására, választ adva ezzel az energiaátmenet egyik legnagyobb és egyik legritkábban tárgyalt kihívására. A nap- és szélerőművek ma már nemcsak a klímavédelmi, de egyre inkább a költség- és energiaszuverenitási megfontolások miatt is nagy ütemben szorítják vissza a hagyományos erőműveket…

Katáng, a legszebb kóró

Ha azt mondjuk, kóró, akkor általában egy magasra növő, kemény és szúrós szárú gyom jut az eszünkbe, és biztosan nem egy csodálatosan kék virágú növény, amelynek ráadásul számos gyógyhatása van. A katángkóró vagy mezei katáng (Cichorium intybus) az őszirózsafélék családjába tartozó lágyszárú, évelő növényfaj. Utak mellett, réteken, parlagon hagyott területeken nő, sokszor a másfél méteres magasságot…

„Dolgunk olyan gyerekeket nevelni, akik a közjó érdekében képesek helyesen cselekedni” – Czippán Katalin a II. Teremtésvédelmi Nyári Egyetemen

A gyerekeknek olyan tudást kell átadni a gyorsan alakuló világunkban, amely elsősorban gondolkodási képesség: a valóság megfigyelése, a tapasztalatok értékelése, a megoldások közös keresése, sőt a nem bevált megoldások helyett az új utak közös keresése – mondta Czippán Katalin a Válaszok a szegények és a Föld kiáltására címmel rendezett II. Teremtésvédelmi Nyári Egyetemen Esztergomban. A…

Málna helyett banán? – Merre tart a magyar zöldség- és gyümölcstermesztés?

A klímaváltozás évről évre rányomja bélyegét a hazai élelmiszer-termelésre: az aszály, a tavaszi hidegbetörések, az egyre melegebb hőmérséklet alapvető zöldségeinkre és gyümölcseinkre is hatással vannak. Melyek azok, amelyektől végleg el kell búcsúznunk? Lesznek olyan élelmiszerek, amelyek termesztését előidézi az éghajlatváltozás? Milyen gyakorlatok segíthetnek abban, hogy alkalmazkodhassunk a változásokhoz? A mezőgazdaság kérdése több mint égető, amihez…

A fenntartható fogyasztásról – a Planet Business Club negyedik rendezvénye

Vajon milyen okai és következményei vannak az élelmiszer-pazarlásnak? Hogyan csökkenthetnénk a mértékét? Mennyibe kerül nem jól enni, és hogyan befolyásolja a táplálkozás az emberek egészségét? Mennyire jelentős az edukáció szerepe a fogyasztók tudatosságának növelésében? Iparági szereplőként hogyan lehet támogatni a tudatos fogyasztási döntéseket és a fenntartható élelmiszer-termelést? A Planet Business Club negyedik workshopja ezekre a…

A megújuló energia termelése és tárolása – Németh Zoltán a TÖOSZ tanácskozásán

Nagypáliban, a Megújuló Energiaforrások Innovációs Ökocentrumában tartották a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége Innovatív Önkormányzatok klubjának találkozóját. Az ország több települési önkormányzatának képviselője volt jelen, többek között Bak, Alsómocsolád, Nyalka Szilvágy, Csikvánd Varsány, Zalavár, Mezőkeresztes, Pápateszér, Győrvár, Alsópáhok önkormányzati vezetőinek személyében. A konferencián online felszólalásában mutatta be a szervezet klímavédelmi programját Németh Zoltán, a Kék Bolygó…

Árvíz és villámárvíz – Mi okozza őket, miért egyre gyakoribbak, és mit tehetünk ellenük?

Időről időre szembe kell néznünk a természet olykor pusztító erejével. Ennek megjelenési formái az árvizek is, melyek – következményeikkel együtt – veszélyt jelentenek az épített infrastruktúrára, a természetre és ránk, emberekre egyaránt. Árvíz esetén a folyó vízszintje hirtelen hóolvadás, jégtorlódás vagy heves esőzések következtében megemelkedik, kilép a medréből, és elárasztja az egyébként vízzel nem borított területeket.…