Közönségfilmek és művészfilmek egyaránt foglalkoznak a klímaváltozás, a környezetvédelem és a fenntarthatóság témaköreivel. A mozik közönsége pedig gyakran olyan filmekre vált jegyet, amikről elsőre nehéz megmondani, hogy környezettudatos üzenetük van. Ám ha távolabbról szemléljük őket, hamar kiderül: sokszor igenis többet mondanak annál, mint amit elsőre várnánk. Az alábbi filmekre ez mind igaz – akad köztük…
Szinte minden élelmiszer hulladék komposztálható, biológiailag hasznos anyaggá alakítható – föld és giliszták nélkül. Kuka helyett öko-robot áll majd a konyhánkban, és akár beszélget is velünk. Beszélgetés Pancsa Emese fejlesztő formatervezővel.
Az ENSZ 2015 szeptemberében indította útjára a „Project Everyone” kampányát, amelyben a Világ Legnagyobb Tanórája keretében a 17 újonnan megfogalmazott Globális Célját szeretné megismertetni a gyerekekkel. Magyarország – a szervezők felkérésére – a kezdetekkor csatlakozott a kezdeményezéshez. Az immár hetedik alkalommal megrendezésre kerülő nemzetközi programsorozat fő célja, hogy 2021. október 4. és 8. között minél…
Hány liter vizet szennyez el egyetlen cigarettacsikk? Hogyan lehet feltérképezni és eltakarítani több mint 10 ezer köbméter illegálisan lerakott hulladékot? Kertész Balázs környezetmérnökkel, a Jövő Öko-Nemzedéke Alapítvány alapítójával beszélget Áder János.
A világ legszárazabb helyein, magyar cégek fejlesztéseinek köszönhetően juthatnak tiszta ivóvízhez az ott élők. A Pureco Kft. fenntartható és megfizethető vízgazdálkodási megoldásokat, termékeket, technológiákat és berendezéseket fejleszt, gyárt és értékesít. A Planet Budapestre készülve beszélgetés Horváth Bálinttal, a magyar vízipar múltjáról, jelenéről és jövőjéről.
Klímavédelmi díj pályázati kiírás 2021 A Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) és a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány (KBKA) közös célja, hogy jutalmazza azokat a startup vállalkozásokat, amelyek a klímavédelmet és a fenntarthatóságot nem csak az értékrendjükben, hanem szolgáltatásaik és termékeik fejlesztése során is előtérbe helyezik, így képesek a klímavédelemmel kombinált gazdaságilag is versenyképes működésre. A…
Idén ismét megszervezik a Budapest Climate Summit-ot, október 7-8 között élőben, helyszíni közönséggel a Hotel Marriott-ban. A Budapest Climate Summit egy egyedülálló és exkluzív fórum, amely hosszú idő után először ismét egy helyre gyűjti Magyarország és a régió meghatározó vállalatainak vezetőit, magasrangú kormányzati és európai uniós tisztviselőit, pénzügyi- és tanácsadóvállalatok topmenedzsereit, innovatív technológiai megoldások fejlesztőit,…
Illúzió, hogy az a 3 millió ember, aki nem oltatta be magát, elkerülheti a járványt! Beszélgetés Dr. Merkely Bélaprofesszorral a negyedik hullámról, az oltások hatékonyságáról, antitestek szerepéről, a koronavírus jövőjéről.
A klímaváltozás ellen küzdő fiatal nemzedék tehetségeinek felkarolása a cél Külföldi ösztöndíj, itthoni gyakornok program és széles körű szakmai tapasztalatcsere. Ezeket tartalmazza az együttműködési megállapodás, amelyet a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány (KBKA) és a Mathias Corvinus Collegiumhoz (MCC) tartozó Klímapolitikai Intézet írtak alá. „A két meghatározó zöld szervezet összefogásának célja az éghajlatváltozás ellen tenni akaró,…
21 adás után, a nyár végén, egy epizódot a Kék Bolygó podcast is “pihen”. Ezúttal egy ismétlő adásban elevenítjük fel a korábbi beszélgetések legemlékezetesebb gondolatait.
Ha szívesen olvasnál történeteinkről, érdekességekről, eseményeinkről, a fenntarthatósággal összefüggő hírekről, újdonságokról, akkor iratkozz fel partnerünk, a Greendex hírlevelére:
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.