Klímaelőadások

A katari vb ökológiai lábnyoma – Áder János előadása az SE-n

A Kék Bolygó Alapítvány elnöke adatokkal ismertette a Katarban rendezett labdarúgó vb ökológiai hatásait a Zöld Egyetem – a környezetünkért közösen című tantárgy keretében tartott előadásán a Semmelweis Egyetemen, ahol arról is beszélt, hogy a most kibocsátott szén-dioxid molekula még évtizedekig itt lesz és kifejti hatását, ezért a klímaváltozást már megállítani nem lehet. Ugyanakkor muszáj lassítani a folyamatot, és közben alkalmazkodni kell a változó klimatikus viszonyokhoz.

Mennyi egy liter víz értéke? – Áder János előadása a KETEG konferenciáján

Ha a gazdasági tevékenységünk során nem árazzuk be a társadalmi következményeket, az externáliákat, akkor társadalmi szinten fogunk ezért nagy árat fizetni – a közgazdasági Nobel-emlékdíjas William Nordhaust is idézve beszélt Áder János az új gazdasági elvekről, a környezetszennyezésről és a fenntarthatóságról a KETEG (Keresztény Társadalmi Elvek a Gazdaságban) Alapítvány által rendezett konferencián a Sapientia Egyetemen.

Áder János a klímahelyzetről a Fenntarthatósági témahét szakmai indítóján

A jövő évi Fenntarthatósági témahetet április 24-28. között tartják. Mint a korábbiakat, ezt is alapos tervezés előzi meg: gyakorló pedagógusokkal vitatják meg a szervezők, milyen támpontokat kell bevenni a 2023-as programba. A workshopot és a közös gondolkodást Áder János nyitotta meg.

Tenni a fenntarthatóságért – Áder János előadása Sarkadon

Áder János előadása a sarkadi Bay Zoltán Gimnázium és Kollégium diákjainak 2022. október 12-én.

Mindenki tehet valamit a bolygónkért! – Áder János Mátészalkán

Áder János előadása a mátészalkai Esze Tamás Gimnázium diákjainak 2022. szeptember 27-én.

A vízválságtól a fenntartható fejlődésig – Áder János előadása Szombathelyen

A Kanizsai Dorottya Gimnázium diákjainak tartott előadást Áder János 2022. szeptember 21-én.

Ez az év az aszályról szól – Áder János a Corvinus Egyetemen

Áder János, a Kék Bolygó Alapítvány kuratóriumi elnöke klímaelőadása a Corvinus Egyetemen 2022. szeptember 7-én.