Klímaelőadások

Van megoldás az akkugyár vízfelhasználási problémáira – Áder János előadása Debrecenben

A nagykanizsai Hidrofilt Kft. az előző héten rendezett Planet Expón is bemutatta termékét, amelynek segítségével meg lehetne oldani, hogy a Debrecenben épülő akkumulátorgyár a gyártás során ne használjon fel ivóvizet. Áder János szerint a cég technológiája megoldást nyújt a debreceniek vízzel összefüggő kétségeire. A korábbi államfő a Mathias Corvinus Collegium debreceni képzési központjában középiskolásoknak tartott fenntarthatósági témájú előadásában bemutatta a Hidrofilt Kft. által kidolgozott technológia részleteit. A Kék Bolygó Alapítvány elnöke a kínai CATL akkumulátorgyár építését kísérő helyi aggodalmakra kitérve azt mondta, a vegyipartól az atomenergiáig minden üzemnek kötelező a szigorú környezetvédelmi szabályok és az uniós előírások betartása. Aki megsérti ezeket, meg kell büntetni, ismételt szabályszegésnél a gyárat be kell zárni, „ez kormányzati és hatósági feladat”.

Hazánkban a két fokot is meghaladta a hőmérsékletemelkedés – Áder János Nagykanizsán

Az emberi tevékenység a klímaválság okozója – jelentette ki Áder János a nagykanizsai, vajdasági és erdélyi óvodák részvételével zajlott, Erasmus+ program KULCS – Kompetenciák, utak, lehetőségek nemzetközi csapatmunkában elnevezésű projektjének zárókonferenciáján Nagykanizsán. A 2015-ben kötött párizsi klímamegállapodás célja az volt, hogy másfél Celsius-fok alatt maradjon a globális hőmérsékletemelkedés, ennek ellenére minden esztendőben tovább nőtt a földfelszíni hőmérséklet – mondta a Kék Bolygó Alapítvány kuratóriumi elnöke. Magyarországon már a két fokot is meghaladta ez a változás, Európa egyik legérzékenyebb régiójaként pedig sokkal drámaibban érezhetőek itt az éghajlatváltozás következményei.

Amit hibaként elkövetünk, orvosolni is tudjuk – Áder János előadása a miskolci Jezsuban

“Az Úr művelni és őrizni adta birtokunkba a földet” – idézte a Bibliából Áder János a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvodában tartott előadásának elején. Előadásában a klímaváltozás, a víz három drámája, a Föld gondozása, a biodiverzitás és más témák mellett a hatodik kihalási hullámról is beszélt. A most zajló tömeges kihalást eredményező emberi természetátalakítás 99,9%-a az elmúlt 200 évben történt, ami földtörténeti szempontból észrevehetetlenül rövid időszak. Ezért nem mindegy, hogy a folyamatot tovább erősítjük és gyorsítjuk, vagy megpróbáljuk megállítani, de legalább lassítani. Van lehetőségünk arra, hogy orvosoljuk az elkövetett hibákat – mondta Áder János.

Ökológiai megtérés élőhelyünk védelmében – Áder János előadása a BMRG-ben

Változás szükséges életmódunkban, az energiafelhasználásban és a fogyasztási szokásainkban is, különben az ökoszisztéma példátlan pusztulása következik be – mondta Áder János Ferenc pápára hivatkozva a budapesti Baár–Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Diákotthonban tartott előadásán. Korunkban olyan mértékben alakítja az ember a természetet, amilyenre még nem volt példa, emiatt napjainkban a korábbi tömeges kihalási hullámoknál gyorsabb ütemben pusztulnak ki állat- és növényfajok. A biológiai sokféleség csökkenését a klímaváltozáson, az élőhelyek csökkenésén, a földhasználat módján, a környezetszennyezésen, a kereskedelmen és rossz fogyasztási szokásainkon, valamint az invazív fajok megjelenésén keresztül mutatta be előadásában Áder János.

Az utóbbi 200 évben kizsigereltük a Földet – Áder János előadása Zalaegerszegen

Az emberi tevékenység utóbbi kétszáz éve alatt történt meg a környezet mesterséges átalakításának 99,9 százaléka, ami a biológiai sokféleség rovására ment – mondta Áder János a Fenntarthatósági témahéten a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum diákjainak tartott rendkívüli tanóráján. A korábbi kihalásokat mindig természeti erők okozták, a jelenlegit azonban egyetlen faj dominanciája, az emberi tevékenység befolyásolja. Több mint 40 ezer állat- és növényfaj tartozik a veszélyeztetett kategóriába, a klímaváltozás, az élőhelyek zsugorodása, a termőföldhasználat módja, a környezetszennyezés, az illegális kereskedelem, valamint az özönfajok megjelenése és térnyerése miatt. De vannak jó példák is a biológiai sokféleség megőrzésére, például a bioszféra-rezervátumok, köztük a Mura-Dráva-Duna régiójában létrehozott rezervátum. Jelentős előrelépés, hogy tízéves nemzetközi tárgyalássorozat után a világ tengereinek és óceánjainak egyharmadát a következő évtizedtől védett övezetté nyilvánítják.

A klímaváltozás a Kárpát-medencében drasztikus változásokat hoz – Áder János az MCC-ben

A klímaváltozás következményei a Kárpát-medencében az előrejelzettnél hamarabb érezhetők lesznek, drasztikus változások várhatók, és e változások mögött az emberi tevékenység áll – mondta Áder János a Mathias Corvinus Collegiumban a Föld napja alkalmából tartott előadásán. A klímaváltozás hatásainak 80 százaléka a vízen keresztül lesz érezhető. Magyarországon egyszerre van jelen a sok víz és a kevés víz problémája: 2013-ban az áradás okozott nehézségeket, ám három éve aszály sújtja az országot. Csökken a havas napok száma: mostanában már nincs olyan nap, amikor a hótakaró az egész országot befedi, míg régebben évente 17 ilyen napot jegyeztek fel. Eközben a sivatagodás egymillió ember élet- és munkafeltételeit veszélyezteti. Az előadásra az ország több pontjáról, valamint Erdélyből és a Kárpátaljáról is érkeztek középiskolás diákok a Mathias Corvinus Collegiumba.

Áder János általános iskolásoknak tartott első klímavédelmi tanórája, Balatonlelle

A víz, a levegő és a föld állt Áder János balatonlellei előadásának középpontjában. A diákok játékos klímatotó segítségével tanultak a klímaváltozásról, a környezetszennyezésről, a Föld tartalékairól, a jobb energiafelhasználásról és a klímavédelemmel kapcsolatos más lehetőségekről is.

A körforgásos gazdaság a válasz – Áder János Esztergomban

A vízfogyasztás növekedésére, az energiafogyasztás növekedésére, a rendkívüli mennyiségű hulladék keletkezésére a körforgásos gazdaság lehet az egyik válasz, amelyben az előállított termékekből életpályájuk végén kinyerik a hasznosítható anyagokat – mondta Áder János az Esztergomi Szakképzési Centrum diákjainak tartott előadásában. A KBKA kuratóriumi elnöke több, magyar fiatalok által feltalált eljárást ismertetett, amelyek elvégzik a műanyagok lebontását, az ételek komposztálását vagy a felhasználók hálózatba szervezésével hasznosítják a nap végén el nem adott élelmiszereket. Jó hír, hogy jövőre Magyarországon is a jelenleginél szélesebb körben visszaváltható lesz az alumíniumdoboz, az üveg és a PET palack. (Esztergom város @esztergom_mjv felvétele.)

2050-ben a világ népességének fele vízhiányos területen él majd – Áder János az EKG-ban

Jelenleg az emberiség negyede, 2,5 milliárd ember nem rendelkezik vezetékes vízzel, és az előrejelzések szerint 2050-ben 5 milliárd ember, a Föld akkori népességének fele él majd vízhiányos területen. A vízhiány nemcsak a lakosság, hanem a mezőgazdaság és az ipar szempontjából is gondot jelent majd. A Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnáziumban tartott klímaelődásán Áder János arról is beszélt, hogy minden használati eszköznek van vízlábnyoma, ezért azzal is óvjuk bolygónkat, ha csak azt vásároljuk meg, ami feltétlenül szükséges.

Hova mennék energiaválság esetén? Maradnék – Áder János a Szent Margit Gimnáziumban

Itt van a családunk, itt vannak a barátaink, és az lenne jó, hogy együtt vészeljünk át egy esetleges energiaválságot, ami egyébként a világ minden pontján érzékelhető lenne – mondta kérdésre válaszolva Áder János a budapesti Szent Margit Gimnáziumban tartott előadásán. A Kék Bolygó Alapítvány kuratóriumi elnöke szerint a környezetszennyezés, a vízszennyezés, a talajszennyezés mellett a szellemi környezetszennyezésről is többet kellene beszélnünk.