Erdőfürdőzzünk, avagy hogyan töltsük a Madarak és fák napját a természetben

Madarak és fák napja
Balogh Boglárka
Szabadúszó újságíró, író

Megálltam a Feledésbe merült gondok kertjének lépcsői előtt, és felnéztem az alagútként fölém magasodó lombkoronákra. A reggeli napfény arany dárdákat küldött a föld felé, a hosszúkás leveleken még ott ült a harmat, és a bambuszok törzséből felszálló friss, nyers illatot sem nyomta el a fel-feltámadó szél.

A bambusz évezredek óta a hagyományos kínai értékek és a keleti szépség szimbóluma, az erkölcs, az ellenállás, a szerénység és a magány megtestesítője.

Tökéletes példája az egymás mellett élő anyatermészet és az ember harmóniájának.

A Shunan Zhuhai Nemzeti Park Szecsuan tartományban 4600 hektárnyi területen fekszik, Kína legrégebbi és egyben legnagyobb bambuszrengetege.

Az itt élő összesen 58 bambuszfaj ötszáz hegygerincet és csúcsot fed be, ameddig a szem ellát, ez a smaragd tenger hullámzik a horizonton. Az enyhe éghajlat, az egészséges levegő, a környék kanyargós ösvényei, csobogó vízesései, és nem utolsó sorban titkos sziklatemplomai évente több százezer embert csábítanak a ligetbe.

A bambuszok közé ékelt ötkilométeres útvonalon folytattam tovább reggeli sétámat, majd a Jáde folyosó végén felültem a libegőre. Kihajoltam az ablakon, a drótkötélpálya kabinja néhol olyan közel haladt el a cikkcakkos lombok felett, hogy ha akartam volna, meg tudtam volna érinteni a fák tetejét. Alattam a patakok csillogva áramlottak, vízesések estek alá a sziklákról. Hátra dőltem az ülésemben, és a friss levegővel beszívtam ennek a rejtélyes világnak a hangulatát is.

Elmerültem az erdő hangjaiban, illatjaiban, színeiben, életemben először akkor erdőfürdőztem.

Az erdőfürdő, azaz sinrin-joku stresszcsökkentő, relaxációs program, amelynek segítségével megpróbálunk tudatosan jelen lenni a természetben, és érzékszerveink aktivizálásával kapcsolódni, eggyé válni vele. Az alkalmazott gyakorlatok szelíden, de hatékonyan terelik az embert a lelassulás és az éber jelenlét felé, anélkül, hogy ezt bármilyen módon erőltetnénk.

Magát a kifejezést 1982-ben Japán akkori erdészeti és halászati minisztere találta ki marketingcéllal, hogy így csábítson minél több turistát az ország erdeibe, ám később egyre több kutató, köztük Mijazaki Josifumi, a Csiba Egyetem Környezeti, Egészség- és Tereptudományi Központjának igazgatóhelyettese kezdte el vizsgálni az erdők egészségre, az immunrendszer működésére és az általános jólétre gyakorolt élettani és pszichológiai hatását.

Mijazaki 24 erdőben végzett kísérletei azt bizonyították, hogy míg a városi élet, az épített környezet észrevétlenül túlterheli a szervezetet, folyamatosan stresszes állapotban tart bennünket, ezáltal gyengítve az immunrendszerünket, addig a természetben eltöltött kétórás séta

jelentősen csökkenti a mindennapi élet során megemelkedett stresszhormon- vagyis kortizolszintet és a vérnyomást is.

Emellett rendben tartja a vércukorszintet, javítja az anyagcserénket és a vérkeringést, koncentrációs képességünkről nem is beszélve.

Az első emberelődök közel hétmillió évvel ezelőtt jelentek meg, míg az ipari forradalommal meginduló városiasodás óta mindössze két-háromszáz év telt el, vagyis az emberiség a biológiai ideje 99,99 százalékát a természetben töltötte – magyarázza Mijazaki Josifumi, az erdőfürdőzés atyja. Szerinte az erdő azért van ránk ilyen regeneráló hatással, mert szervezetünk az evolúció során, azaz évmilliókon át alkalmazkodott a természethez, csupán az iparosodás utáni évszázadoktól fogva élünk városi környezetben. A gének azonban két-háromszáz év alatt nem tudtak megváltozni, ezért a zöldhöz szokott testünk a közlekedési eszközök és a négy fal közé zártságot igencsak megsínyli.

Ma, a Madarak és fák napján az erdőfürdőzés méltó megünneplése a természetnek, szimbóluma a békés egymás mellett élésnek és közös természeti értékeink védelmének, így ezt a különleges napot a nyíregyházi tölgyek közt kezdem. A világ első Madarak és fák napját Chernel István, a híres ornitológus szervezte meg 1902-ben Kőszegen, a párizsi európai madárvédelmi egyezmény alapján. A Föld napjának a testvérünnepe, amelynek célja, hogy különböző megemlékezésekkel, rendezvényekkel a társadalom, különösen az ifjúság természetvédelem iránti elkötelezettségét kialakítsa, elmélyítse.

Jó darabon besétáltam már az erdőbe, néhány futó azonban még meg-megzavarná az erdőfürdőzésemet, így inkább tovább megyek. A Nyírség egyik legszebb erdeje ez a tölgyes, mely a mendemondák szerint csupán egy véletlen elírásnak köszönheti a létezését. Egy bécsi földesúr ugyanis, mikor az 1700-as években elkártyázta vagyona nagy részét, józan pillanatában úgy döntött, a maradékot érdemes lenne valami jövedelmező üzletbe fektetnie. A mák ára abban az időben igen magasra rúgott, ezért kitalálta, hogy a nyíregyházi birtokán ezt kellene termesztenie. Meg is írta azon nyomban az üzleti tervét az ispánnak, miszerint vessék be a földjét mákkal. A nagy kapkodásban azonban egy apró hibát vétett: lehagyta az ékezetet, ezért nem mákkal, hanem makkal ültettek be az ezer holdját – így született a nyíregyházi tölgyes erdő, mindenki kedvence.

Végül elhagyatott csapásra érek, egy pillanatra megállok, fülelni kezdek. Fakopáncs kezd vad munkába valahol az ágak közt, ritmikusan üti a fatörzset, visszhangzik bele az erdő.

Azonnal tudom, ez a hely tökéletes lesz az erdőfürdőzéshez.

Magában a terápiában az a különleges, hogy bárhol végezhetjük, és bár sétálunk, gyakorlatilag egy nagyon pici területet járunk be, ami lehet 500 vagy 50 méter, de akár egy öreg tölgyfa körül is maradhatunk.

Célunk az, hogy a sinrin-joku gyakorlatokkal a természet felé forduljunk, a táj részletgazdagságára figyeljünk, és megnézzünk, észrevegyünk olyan dolgokat, amelyek mellett normális esetben elsétálnának vagy nem figyelnek oda. A szokványos sétánkhoz képest a másik lényeges különbség itt a csend, amellyel maximálisan a környezetünkre és a hozzá kapcsolódó gondolatainkra, érzéseinkre tudunk koncentrálni.

Leteszem a táskám a földre, és körbenézek. A tölgyek közt azonnal észreveszek egy a különlegeset, karcsún magasodik az égnek, mintázatában van valami vonzó. Odasétálok, és elcsendesüléssel kezdem az erdőfürdőt. Most nem az érzékszerveink lecsillapítása a fontos, épp ellenkezőleg, azok használata a lényeg. Behunyom a szemem, és elkezdek magam körül forogni nagyon-nagyon lassan, aprókat lépve, úgy, ahogy az első terápiámon tanultam. Próbálok a tölgyek zizegésére koncentrálni, hallom a levelek zörgését, érzem a karomon futó szelet.

Légzésem szabályossá válik, csak az érzékszerveimre hallgatok.

A sinrin-joku második lépéseként a magam módján üdvözölöm a tájat. Kinyitom a szemeimet, a május különböző árnyalatait fürkészem. Az erdőfürdő ezen szakaszában színeket és formákat keresek, a feladatom az, hogy közelről figyeljem a természetet, az élet mely szakaszába léptek a virágok, a levelek.

Egy ideig elidőzök a vastag törzsű fák közt, míg végül egy virágra leszek figyelmes. Óvatosan megérintem, hófehér szirmairól kicsit leseprem a harmatot, édes illat száll fel belőle. Lehúzom a cipőmet, talpam érintkezik a földdel, minden egyszerre érkezik felém: az illatok, a levegő, a föld, és a neszezések.

Egy nagyon lassú sétára indulok, ami segít abban, hogy a zakatoló agyamnak feladatot adjak, miközben a testem megpihen. Semmi más dolgom nincs, mint megfigyelni azt, ami mozgásban van. Kezdetben csupán az egyértelmű dolgokat veszem észre, a zöld leveleket, melyeknek cakkos a széle , de ahogy közelebb hajolok, és erősebben figyelni kezdek, megjelennek a fa törzséről lemálló rétegek, és az apró bogarak, amik mindennapi teendőiket végzik.

Fel sem tűnik, de már egy órája bóklászom az alig 300 méteres területen.

A következő gyakorlatként saját tempómnak megfelelően haladok. Szemem most nem a fákat, hanem az aljnövényzetet pásztázza. Felfedező utam célja, hogy minél több színt és formát gyűjtsek össze, de csakis olyanokat, amelyek már nem részei egy élő növénynek. Lassú csigák hevernek a fűben, apró, fehér kavicsokat veszek a markomba, a tobozokból a kisebbeket válogatom, lassan egy egész oltárnyi ereklyét gyűjtöttem.

Utolsó feladatként kiválasztok egy kényelmes helyet, és hagyom, hogy a gondolataim ide-oda repkedjenek. Bármerre nézek, a zöld ezer árnyalatát vetíti elém az erdő. Újabb és újabb fuvallatok érkeznek, ágak reccsennek, láthatatlan madarak motoszkálnak a fák közt.

SZERZŐ

Balogh Boglárka

Szabadúszó újságíró, író, számára a fejlődő világ népeinek bemutatása, fontos szociológiai, kulturális, környezet- és állatvédelmi kérdések felvetése nem újdonság, hisz több mint tíz éve járja a világot, hogy beszámoljon az olvasóknak Ázsiában, Afrikában, Európában és Közép-Amerikában szerzett tapasztalatairól.